Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Átírta a hatalom a József Attila-díjak névsorát

Négy nevet kicserélt a kormányzat a szakmai szervezetek által József Attila-díjra felterjesztett művészek névsorában – legalábbis ezt állítja Kukorelly Endre LMP-s képviselő. Az író-politikus ezügyben írásbeli kérdést intézett Réthelyi Miklós erőforrás miniszterhez.

„Egyfajta igen kellemetlen, viszolyogtató ismerősség-érzésről – avagy kicsoda, mivel és miért piszkált bele a szépirodalmi szakmai szervezetek döntése által József Attila-díjra terjesztettek névsorába” – ezzel a címmel intéz írásbeli kérdést Réthelyi Miklós erőforrás miniszterhez az LMP-s Kukorelly Endre – tudtuk meg az ökopárt illetékeseitől.

A politikussá lett író levelében többek közt az írja: Réthelyi nyilván annyit ért ahhoz, hogy ki a díjazandó költő és ki nem, mint amennyit Kukorelly ért abból, “miféle is az akut fázis reakcióhatása az IGF rendszer szabályozására patkánymájban”.

Hanem, föltételezem, és kéretik cáfolni vagy rábólintani, inkább az irodalmi ügyekben bennfentes kulturális államtitkár piszkált ebbe bele – folytatódik a levél. Kukorrelly rámutat, hogy az írószervezetek, többek közt a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a FÍSz, az Írószakszervezet, a Műfordítók Egyesülete és a PEN Club által delegált kuratórium által fölterjesztett 13 József Attila díjra jelölt listájába valaki “belenyúlt”: négy nevet kicserélt.

“Ez pedig, hogy finoman mondjam, nem szokás. Utoljára a nyolcvanas években csinálta a kultúrpolitika, a létezett szocializmus haláltusájában összevissza rugdalódzó korszakába” – folytatja Kukorelly.

Az LMP-s képviselő arra vár választ Réthelyi Miklóstól és az illetékes tárcától, hogy ki és mivel “piszkált” bele a listába, “miféle hübrisz mozgatja azt, aki a (politikai és poétikai értelemben véve is) legszélesebb szakmai konszenzust söpri le egyetlen mozdulattal, nem törődve azzal, hogy döntésével belegázol mások életébe” – olvasható Kukorelly levelében.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top