Barion Pixel
Connect with us

Alapító elnökükre emlékeznek a Versmondók

Hírek

Alapító elnökükre emlékeznek a Versmondók

Csendes megemlékezést tart a Magyar Versmondók Egyesülete és a Latinovits Emlékmű Alapítvány 2023. december 29-én, délután 6 órától Kiss László, a két szervezet egykori alapító elnöke halálának évfordulóján Budapesten, a Rózsák terén az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban. Közvetlenül előtte elnökségi ülést és közgyűlést is tartanak az egyesület Fehérvári úti székházában.

A Radnóti- és Csokonai-díjas rendező, közművelődési szakember, Kiss László végső nyughelyénél várják az emlékezni vágyókat egy-egy szál fehér rózsával. Kiss László, akit a kulturális tárca és a Magyar Versmondók Egyesülete is saját halottjaként kísért utolsó útjára, 2019. december 29-én, 72 éves korában hunyt el, tragikus hirtelenséggel. A Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Magyar Szín-Játékos Szövetség alapítója és az Országos Diákszínjátszó Egyesület egyik életre hívója volt, és elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban. Alapító főszerkesztője volt a Versmondó című szakmai folyóiratnak. Nevéhez fűződik a nyári versmondó táborok létrehozása, az általános iskolások legnagyobb versenye, a Regösök húrján… vers- és prózamondó verseny gondozása, szervezése, számos diák- és amatőr színjátszó találkozó megálmodása és fejlesztése éppúgy, mint a Bujtor István Filmfesztivál elindítása, a Latinovits versmondó találkozó létrehozása, a Kaleidoszkóp VersFesztivál elnevezése és a Ki viszi át a szerelmet díj megalapítása.

2018-ban Gyémánttengelyen címmel jelent meg életrajzi kötete, amelyben a vele és róla készült interjúkat, portrékat, elemző írásokat olvashatjuk. „Szerelmet, életet, egzisztenciát köszönhetek a versnek” – vallotta. Az esemény nyilvános, az emlékezőket Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke a két szervezet vezetőivel közösen várja december 29-én, a Rózsák terén a templom urnatemetője előtt, majd az urnasír előtt egy rövid emlékezőbeszéd és vers hangzik el, s a kegyelet rózsáit helyezhetik el Kiss László és szintén közművelődési szakember neje, Kiss Marianna végső nyughelye előtt.

A megemlékezés előtt, délután 3 órakor ül össze a Magyar Versmondók Egyesületének elnöksége, hogy értékelje az elmúlt időszak sok szempontból viszontagságos küzdelmeit a fennmaradásért, és kijelölje a jövő év stratégiai irányait. Délután 4 órakor pedig az éves közgyűlésen az egyesület tagjainak számol be Lutter Imre elnök a szervezet szakmai tevékenységéről és gazdálkodásáról, s a mérleg és a közhasznúsági jelentés elfogadása mellett tájékoztatja a megjelenteket a 2023. évről és a 2024. évi tervekről is. Itt döntenek a beérkezett tagfelvételi kérelmekről és az egyesület programtervének elfogadásáról is. A közgyűlésnek a Fővárosi Művelődési Ház ad otthont.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

To Top