Barion Pixel
Connect with us

Ady Endre a sógornő szemével

Hírek

Ady Endre a sógornő szemével

Görbe tükör?
Ahány emlékező, annyi Ady – és annyi Csinszka, annyi Léda, annyi… -, a kérdés ilyenkor az, hogy a szerző milyen forrásból dolgozott. Ady Lajosné Kaizler Anna ebből a szempontból szerencsés volt.

Zseninek lenni nem lehet egyszerű, s nem csak a zseniség közvetlen hozadékai – és az ezzel együtt járó „egyéb fogyatékosságok” – miatt, hanem azért sem, mert a zseni sem lehet magában álló világítótorony. Neki is vannak – mint a Micimackóban a Nyuszinak – rokonai, barátai és üzletfelei, akiknek mind-mind megvan a saját nézőpontjuk, érdekük, viszonyrendszerük és elköteleződésük. Egy viszonylag fiatalon elhunyt – ráadásul sokak kíváncsiságát ébren tartó – személy esetében az őt körülvevőknek ráadásul még komolyabb szerep jut. Szemtanúi, részesei egy történetnek, mely jócskán túlnő rajtuk… Akár megszólalnak, akár nem, kicsit olyan helyzetbe kerülnek, mint a viccbeli Nyuszi – nem a Micimackós – aki akkor is bajba kerül, ha van rajta sapka, meg akkor is, ha nincs…

Képtalálat a következÅ're: „ady
endre”

„…Cigarettatárcája pedig egyáltalán sosem volt, még ezüst sem. Ha cigarettáért küldött, mindig csak tíz darabra adott pénzt, sohasem hozatott húszat vagy harmincat egyszerre. ha elfogyott a tíz – és ugyancsak hamar fogyott el -, megint csak tízet hozatott, minden alkalommal külön borravalóért. Akkoriban [1910-ben] mindig Királyt és Princesast szívott – két olcsóbb fajta, elég erős cigarettát – s az eredeti csomagolásban, papírborításukkal dugdosta mellényzsebébe, ahol aztán gyakran eltöredeztek.
A borral is ugyanígy volt: bármennyit ivott volna, abból sem kellett egyszerre sok.[…] A rizlinget és a zöldszilvánit kedvelte leginkább, erősebbet nem.”
Kaizler Anna, a sógornő, azok közé tartozik, akik megírták Adyval kapcsolatos emlékeiket. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy családtagként hozzájutott olyan információkhoz és iratokhoz – főleg levelekhez -, amelyek mások számára akkoriban elérhetetlenek voltak. Ugyanakkor ebből a családi kötelékből ered az is, hogy óhatatlanul elfogult – nem is elsősorban a költővel, hanem az őt körülvevőkkel szemben. Léda, Dénes Zsófia, Csinszka jellemzése is része a történetnek, s jellemzésük szükségszerűen Kaizler Anna személyes viszonyulásait tükrözi… még akkor is, ha a szöveg végső változata csak 1942-ben került az olvasók elé a Béta Irodalmi Rt. kiadásában.

Kapcsolódó kép

„Barátainak, kikkel abban az időben rendszeresen levelezik, úgy festi le a dolgot, ahogy szeretné, hogy ez róla Pesten s az írói körökben tudassék. Mint mindig mindenben, hiú ebben is: nem akarja, hogy azok, akikkel mindennap találkozhat, bármiképpen hiányosnak láthassák menyasszonyához való érzelmi kapcsolatát. Arról, hogy nem boldog, amíg nem készszerül reá, nem vall senkinek.”
– Se szeri, se száma a könyvben az ilyen hangulatú soroknak, melyekben több a sejtetés, mint a tény, sőt ezek az elejtett félmondatok mintha azt is magyaráznák, hogy a mások által megrajzolt kép miért üt el attól, ami Kaizler Anna szerint a valóság volt.

Képtalálat a következÅ're: „ady endre”

Amikor kardot döfnek Ady Endre testébe…
Miért nem kezelte pszichoanalitikus Ady Endrét?
Öngyilkos lett Ady Endre özvegye?
Így nézett ki Ady Endre rendőri engedélye – fotó
Az orvos szerint Csinszka nem kapta el Ady betegségét
A Szépmíves Könyveknél megjelent kötet, bár elsősorban és szükségszerűen Ady-portrét ad, de a háttérben – mára jól láthatóan és – meglehetősen pontosan kirajzolódik Ady Lajosné Kaizler Anna alakja is. Az Olvasónak nem kell minden meglátást kritikátlanul magáévá tenni, s ez így van jól. Az ismeretlen Ady című kötet ugyanúgy kritikus olvasásra nevel, mint Csinszka, Bölöni György… vagy éppen Csinszka kapcsán Robotos Imre.
Ady jelen van napjainkban is. Aktualitása semmit nem kopott, meglátásai – a magyar valóság változhatatlansága okán – húsba vágnak. Éppen ezért fontos, hogy lássuk és értsük azt az Ady Endrét is, akit Kaizler Anna látott.
Vagy „csak” láttatott?

(forrás: librarius.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Átadták a Latinovits-díjat és diplomát

    By

    Két vajdasági születésű előadó győzelmével ért véget a hétvégén megrendezett XXVIII. Latinovits Versmondó Találkozó és Verseny Balatonszemesen. A Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete a 47 éve elhunyt színészkirály életműve...

  • Hírek

    Verses hétvége Latinovits és Petőfi emlékére

    By

    47 évvel ezelőtt, 1976. június 4-én hunyt el Latinovits Zoltán, a „színészkirály”. A posztumusz Kossuth-díjas művész emlékére a Latinovits Emlékmű Alapítvány 28. alkalommal rendezi meg nagyszabású, kétnapos Kárpát-medencei verstalálkozóját Balatonszemesen, ahol a...

  • Hírek

    Folytatódik a színész- és versmondó képzés

    By

    Idén megújult struktúrában várja a táborozókat a Magyar Versmondók Egyesülete nyári egyetemének számító Színház- és Versművészeti Tábor, amely a Neszmélyi Hajóskanzent és a környező közösségi tereket veszi birtokba július 8. és 15....

  • Hírek

    Sajtóközlemény

    By

    Öt új tag, az előadóművészeti törvény módosítása, kulturális államtitkári tájékoztató – közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság

  • Hírek

    Vámos Miklós új mesekönyve

    By

    Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író elmondta, Szív és Lélek című könyve úttörő kezdeményezés, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.

To Top