Barion Pixel
Connect with us

A költészet hete

Hírek

A költészet hete

Unikális költészetnapi étlappal kedveskedik az érdeklődőknek a Magyar Versmondók Egyesülete idén is. Április 9-én Tatabányán közös versmondás és Kávészünet koncert, 10-én  Budapesten a Parnasszus 20 éves kiállításán irodalmi műsor, 11-én szintén Tatabányán költészetnapi gálaest várja a közönséget.

Az idén tizenegyedik alkalommal meghirdetett József Attila verseny mellett olyan kísérőprogramokat rendeznek a Magyar Versmondól Egyesülete és társszervezetei a Költészet Napja apropóján, amik várhatóan tömegeket mozgatnak majd meg. Tatabányán, április 9-én 17:00 órától Mondjunk közösen egy verset! címmel A Vértes Agorája aulájában József Attila: Április 11. című versét az országos döntő résztvevői mondják közösen a városlakókkal, Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész vezényletében – több száz verskedvelő közös versmondása lesz ez. A desszertet aznap a Kávészünet zenekar koncertje adja, amelyen klasszikus és kortársköltők megzenésített versei hallhatók, láthatók majd.

Április 10-én, pénteken újra menüt kínálnak a szervezők: kezdetét veszi a József Attila József Attila X. országos vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny, amely másnap, 11-én szombaton délelőtt is folytatódik.

Közben Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Parnasszus költészeti folyóirat közös szervezésú eseménye, a „20 ÉV PARNASSZUS” KÉZIRAT-KIÁLLÍTÁS megnyitója veszi kezdetét 17:00 órakor. Itt köszöntőt mond: Fodor Péter főigazgató és Turczi István alapító főszerkesztő. A kiállítást megnyitja: Tarján Tamás irodalomtörténész, közreműködnek: Lutter Imre és Bakos-Kiss Gábor színművészek, valamint Vida Mónika Ruth zeneakadémiai hallgató. A helyek korlátozott száma miatt az irodalmi est regisztrációhoz kötött. (A kiállítás megtekinthető április 27-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.)

Szombaton 17:00 órakor kezdődik Tatabányán A Vártes Agorájában a József Attila Verseny eredményhirdetése és a Magyar Versmondók Egyesületének hagyományos költészetnapi gálaestje. A Költészet Napján velünk tartanak:
Bakos-Kiss Gábor és Olt Tamás, a Nemzeti Színház  színművészei
Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész
Turczi István Prima Primissima-díjas költő
Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő
Jász Attila József Attila-díjas költő
– valamint a verseny kiemelkedő előadói

Köszöntőt mond:
Szedlacsek Emília, az EMMI főosztályvezetője
Turainé John Katalin, Tatabánya alpolgármestere
Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke

Moderátorok:
Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész
Tóth Zsóka Radnóti-díjas előadóművész

A Magyar Versmondók Egyesülete átadja az idei Ki viszi át a Szerelmet díjakat, valamint a Magiszter Versmondó címeket.

A tatabányai Közművelődés Háza 1994-ben rendezte meg első alkalommal a „József Attila” Országos vers- énekelt vers és prózamondó verseny döntőjét Tatabánya Megyei Jogú Város és Komárom Esztergom megye támogatásával, azzal a reménnyel, hogy a tavaszi találkozó visszatérő, méltó ünnepe lesz a XX. századi magyar költészet kiemelkedő alakjának, József Attila születésnapjának, a Költészet Napjának. Az eltelt évek alatt Tatabányán nagyságrendileg 1200 vers hangzott el a József Attila versenyeken, közöttük megzenésített versek, hiszen először ehhez versenyhez kötve szólt a felhívás az énekesekhez, a zenészekhez és a versmondókhoz egyaránt. 2013-ban Weöres Sándor költészetéből és a kortárs irodalomból is választottak egy-egy verset a versenyzők.

A döntő akkor válik igazán a költészet ünnepévé, ha nem a versenyről, hanem a versekről, s magukról a verseket felmutató előadókról szól. Ezt szolgálja a második forduló utáni beszélgetés a zsűri és az előadók részvételével, amely irodalomtörténeti és előadóművészeti továbbképzést is jelent egyben.

A Magyar Versmondók Egyesülete Tatabánya éa Budapest mellett Pakson is közreműködik az ünnepi programokon, a Paksi Ki Mit Tud? döntőjén.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

  • Hírek

    Petőfi életében eladta saját verseinek jogát

    By

    Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top