75 éve halt meg Szerb Antal

Hetvenöt éve, 1945. január 27-én ölték meg Szerb Antal írót, irodalomtörténészt, műfordítót, az Utas és holdvilág, a Pendragon legenda, a Magyar irodalomtörténet és A világirodalom története szerzőjét.

Budapesten született 1901. május 1-jén, szülei művelt, asszimilált zsidó értelmiségiek voltak. 1907-ben római katolikus hitben keresztelték meg, keresztapja Prohászka Ottokár volt. Középiskolába a piarista gimnáziumba járt, ahol a neves költő, Sík Sándor volt a magyartanára, aki támogatta irodalmi ambícióit. Az érettségi után egy évig Grazban hallgatott klasszika-filológiát, majd a pesti bölcsészkar magyar-német szakán tanult tovább, közben folyamatosan írt, a Nyugat és a Napkelet is közölte írásait.

Versekkel indult, de nem volt igazán lírai alkat, a próza lett igazi terepe, széles körű műveltsége, csillogó intelligenciája, finom humora itt nyilvánult meg igazán. 1924-ben doktorált, és középiskolai tanár lett a Vas utcai Felsőkereskedelmi Iskolában, itt tanított mindaddig, míg a zsidótörvények értelmében le nem parancsolták a katedráról. Közben hosszabb-rövidebb időt külföldön, Párizsban, Olaszországban és Londonban töltött.

1930-ban az Erdélyi Helikon című folyóirat pályázatot hirdetett a magyar irodalom történetének megírására. Szerb Antal tárgyi és mesterségbeli tudása méltó terepet talált magának a kibontakozáshoz, és az 1932-re elkészült Magyar irodalomtörténet elnyerte az első díjat. Az 1934-ben Kolozsvárott megjelent mű országos hírnevet szerzett neki, de egyúttal nagy vihart is kavart. A magyar irodalom jeles és kevésbé jeles alakjait ugyanis leemelte a piedesztálról, emberközelbe hozta őket és műveiket, csodálat és megrendültség helyett szeretetteljes iróniával, olykor humorral írt róluk. Nem kevésbé olvasmányos, s nem kevésbé “szentségtörő” az 1941-ben megírt A világirodalom története sem, amely a második világháború után nem kis zavart okozott a szovjet fejezet miatt, s csak 1957-ben jelenhetett meg újra.

A harmincas évek voltak írói és közéleti munkásságának legmozgalmasabb évei: 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, 1935-ben és 1937-ben Baumgarten-díjat kapott, előadásokat tartott a Magyar Rádióban, miközben fáradhatatlanul írt és fordított. Nagy sikert aratott regénye, az 1974-ben filmre is vitt Pendragon-legenda szerencsésen ötvözi magában a kalandregényt, a krimit, a kultúrhistóriát és mindezek paródiáját, valamint az 1937-es kultuszmű, az Utas és holdvilág, a magát kereső ember önelemző regénye, amelyből Szász János készül filmet forgatni.

A nácizmus térhódításával az egyébként katolikus hitben nevelkedett Szerb Antal számára kezdtek beszűkülni a lehetőségek. Állásából elbocsátották, a Magyar irodalomtörténetet indexre tették, 1943-ban, majd 1944 júniusában munkaszolgálatra hívták be. Előbb Pesten dolgoztatták, ebben az időben állította össze – Nemes Nagy Ágnes segítségével – utolsó művét, a Száz vers című gyűjteményt. 1944 novemberében Sopron mellé, előbb Fertőrákosra, majd Balfra vitték. Innen felesége és befolyásos ismerősei kétszer is próbálták megszöktetni, de ő nem hagyta magára vele együtt szenvedő barátait, írótársait, Sárközi Györgyöt és Halász Gábort. Az állandó nélkülözéstől, a kemény munkától és ütlegeléstől legyengült írót végül 1945. január 27-én egy nyilas keretlegény puskatussal agyonverte.

Sírja Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található. 1968-ban Balfon emlékművet avattak, amelyen Szerb Antal szavai olvashatók: “A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.”

(forrás:szombat.org)