Barion Pixel
Connect with us

Felavatták Ady szobrát Zilahon

Hírek

Felavatták Ady szobrát Zilahon

Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között Ady Endre-szobrot avattak Zilahon. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött a zilahi Belvárosi Református Nagytemplomban, majd a Wesselényi-szobor melletti kis parkban felavatták Ady Endre egész alakos szobrát.

A Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész által megkomponált Ady Endre egy padon ül a karfára könyökölve, és egykori iskolájára néz. Le lehet ülni melléje.

Képtalálat a következőre: „ady szobor zilahon

Kelemen Hunor ünnepi felszólalásában három magyarázatot is adott arra, hogy miért lesz jó helyen Ady-szobra Szilágy megye központjában. Egyrészt, mert Ady a kortársunk, akinek a jelentőségét egyetlen magyarul beszélő embernek sem kell elmagyarázni, a 21. századi magyar kultúrának megkerülhetetlen alakja. Másrészt, ahogyan maga is írja, és amit nyilván minden helyi magyar ismer is, Zilahon töltött iskolai évek alatt lett az, aki. Harmadrészt pedig azért, mert – ahogyan Kelemen fogalmazott – „nem pusztán Zilah odaadó rajongójára, hanem az erdélyi gondolat egyik szülőatyjára is emlékezhetünk”.

„Jó helye lesz Ady Endre szobrának, jó helyen lesz Ady Endre az általa is nagyrabecsült Wesselényi Miklós szobrának szomszédságában, kit egyenesen Leonidászhoz hasonlított; szemközt az iskola épületével, ahol négy „determináló” esztendőt töltött, és amelyet a zsibói bölény családja generációkon át támogatott!” – fogalmazott Kelemen, majd megköszönte azoknak a támogatását és munkáját, aki lehetővé tették a második zilahi Ady-szobor felállítását. A szoboravatásra összegyűlt több száz fős tömeg a rendezvény végén együtt mondta el Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versének egy részletét. Ady Endre 1892-től volt a zilahi református kollégium diákja, ahol 1896 júniusában jelesre érettségizett. Itt írta első verseit is. Az iskola előtt Ady Endre mellszobra áll.

Képtalálat a következőre: „ady szobor zilahon

A szobor Bíró Lajos szobrászművész alkotása. Csengeren született 1959-ben, Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában Borbás Tibor, Czinder Antal és Laluja András tanítványaként végzett. 1982-88-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Somogyi József növendéke volt. 1988-tól Mátészalkán él és dolgozik. Nyíregyházától Amerikáig számos köztéri szobrot és térplasztikát készített. Romániában a nagykárolyi Ady Endre és Otilia Marchis szoborcsoport, illetve a Károly-kastély előtt álló Károlyi Sándor-büszt az ő alkotása.

(forrás: itthon.transidex.ro)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top