150 éve született Sztanyiszlavszkij

Százötven éve, 1863. január 17-én született Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendező, színészpedagógus, a színházművészet megújítója, aki azt vallotta: a színésznek azzá kell válnia, akit megjelenít.

Konsztantyin Szergejevics Alekszejev néven egy kultúrát kedvelő moszkvai kereskedőcsaládban látta meg a napvilágot, házukban még külön színházterem is volt. Ő maga műkedvelőként kezdte, amatőr színészként vette fel 1885-ben a Sztanyiszlavszkij nevet. Idővel életét teljesen a művészetnek szentelte, még harmincéves sem volt, amikor rendezőként is bemutatkozott az általa alapított Moszkvai Művészeti és Irodalmi Társaság előadásain. 1897-ben ismerkedett meg Vlagyimir Nyemirovics-Dancsenko író-rendezővel, akivel a legenda szerint 17 órás beszélgetésen egyeztették a színházról vallott nézeteiket. Együttműködésük új alapokra helyezte a színészi játékot, és a következő évben elvezetett a moszkvai Művész Színház megalapításához.

Sztanyiszlavszkij a naturalista színjátszást képviselő meiningeni társulat moszkvai vendégjátékának hatására szakított a korabeli orosz sablonos vígjáték-stílussal (a közönséget akkoriban elsősorban bohózatokkal szórakoztatták), s próbálta meghonosítani a színpadi realizmust. A “reformszínháznak” szánt Művész Színház első előadása Alekszej Tolsztoj Fjodor Ioannovics cár című drámája volt, az átütő sikert 1898. december 17-én Anton Csehov – Szentpétervárott megbukott – Sirályának színpadra vitele hozta meg, e napon született meg a modern orosz színjátszás.

Sztanyiszlavszkij, aki az előadásokban színészként is szerepet vállalt, a Sirályt követően több, mára már klasszikus Csehov-drámát (Ványa bácsi, Cseresznyéskert, Három nővér, Ivanov) rendezett meg, emlékezetes előadásokat hozott létre Ibsen, Gorkij, Moliere, Shakespeare és Gogol műveiből is. Foglalkozott operarendezéssel is, kidolgozta a realista operai színjátszás elveit és gyakorlati alapjait. A Moszkvai Színház operacsoportjából jött létre az 1920-as években a róla elnevezett operaszínház, Csajkovszkij Jevgenyij Anyegin című operájának általa rendezett előadását korszakalkotónak tartják. Sztanyiszlavszkij 1928-ban a Három nővér egyik előadásán szívrohamot kapott, ezután vissza kellett vonulnia a színjátszástól, élete hátralévő évtizedében színházelmélettel foglalkozott, színészpedagógiai tevékenységét több kötetben fejtette ki. A rendező 1938. augusztus 7-én halt meg Moszkvában.

A realista szerepalkotás Sztanyiszlavszkijról elnevezett tudományos rendszere a színésztől a szerep teljes érzelmi és gondolati átélését követeli meg, a színészeknek saját érzelmi emlékezetüket kell segítségül hívniuk a tökéletes alakításhoz. Az egyes színészeket alárendelték a produkció egészének, ami éles ellentétben állt a 19. század végi mesterkélt és stilizált színházi gyakorlattal. Az elméletével és színészképzési módszerével a színházművészetet forradalmasító Sztanyiszlavszkij azt vallotta: “ha az összes színész – egymondatos szerepben is – megteremti a tökéletes átéltséget, kialakul az összjáték meghatározó alapja”. Tőle ered a színházi berkekben szállóigének számító “nincs kis szerep, csak kis színész” mondás is. Úgy vélte, a jó előadáshoz elengedhetetlenek a próbák és a színészek folyamatos testi-lelki “karbantartása”. Meg volt győződve a színház erőteljes társadalmi hatásáról, és arról, hogy a színész feladata az emberek nevelése.

Jól példázza Sztanyiszlavszkij elgondolásait az alábbi rövid idézet, A színész és a rendező művészetéről című, 1937-ben megjelent kötetében:
A színész mintegy ezt mondja magának: »Tudom, hogy mindaz, ami itt a színpadon körülvesz, a valóság durva hamisítványa, csupa hazugság. De mi lenne, ha mindez igaz lenne? Hogyan viszonyulnék ehhez vagy ahhoz a jelenséghez? Mit tennék?« […] És attól a pillanattól kezdve, amint megjelenik lelkében ez az alkotó »mi lenne, ha«, az őt körülvevő reális élet elveszti az érdekességét, és átlép a fantáziája teremtette másik életbe.

Sztanyiszlavszkij színészpedagógiai munkássága az egész múlt századi színházra, a színészképzésre és a rendezésre is hatalmas hatással volt. A Sztanyiszlavszkij-módszert folytatta Vszevolod Mejerhold, Jevgenyij Vahtangov és Georgij Tovsztogonov, Amerikában a legendás Lee Strasberg. Rendezési elképzeléseit Magyarországon először Hevesi Sándor alkalmazta, később Gellért Endre, s egy ideig Major Tamás is követte.

A moszkvai nemzetközi filmfesztiválon 2001 óta ítélik oda a kimagasló szakmai és színészi teljesítményért járó Sztanyiszlavszkij-díjat, a Nemzetközi Sztanyiszlavszkij Alapítvány pedig húsz éve jutalmaz olyan rendezőket, akik a kiváló orosz rendező-teoretikus szellemében fejlesztik a színházművészetet. 2005-ben “a kortárs magyar lélektani színjátszás fejlesztésért” a Krétakör társulat Siráj című előadásának rendezőjét, Schilling Árpádot ismerték el a kitüntetéssel.

(forrás: Múlt-kor.hu)