100 éve a költészet is olimpiai sportág volt

Ahogy a Könyves Magazin felidézi, 1912-től a művészek is versenghettek egymással az újkori olimpiai játékokon, és ez egészen 1948-ig így is maradt.

Mindez Pierre de Coubertin bárónak, a modern olimpia megalkotójának köszönhető, akinek kezdetektől céljai között szerepelt, hogy az általa felélesztett játékok keretében egyszerre kapjon teret a fizikai és a szellemi kreativitás.

Ezt végül az 1912-es, stockholmi olimpiára sikerült elérnie, ahol Coubertin még a házigazda svédek kezdeti ellenkezését is letörte, hogy művészeti számokat is rendezhessenek a hagyományos sportversenyek mellett. Az eseménynek ez a része eléggé csalódáskeltő volt, hiszen mindössze 35 művész küldte el alkotásait Svédországba, ahol végül mind az öt kategóriában díjat osztottak. A kevesebb mint tíz irodalmi pályázat között szerepeltek az 1900-as olimpián vívásban bronzérmes francia regényíró, Marcel Boulenger, a francia szimbolista, Paul Adam és a svájci drámaíró, René Morax szövegei is, „az aranyérmet azonban nem nekik, hanem két német alkotónak, Georges Hohrodnak és Martin Eschbachnak ítélték oda. A zsűri szerint Óda a sporthoz című művük jóval a mezőny fölé magasodott.”

A helyzet pikantériája, hogy Hohrod és Eschbach azonban sosem létezett, a „német” párost maga Coubertin találta ki, hogy így álnéven részt vehessen az általa szervezett játékokon. A báró ezt a trükköt csak évekkel később fedte fel, ami számos kérdést felvet az eset sportszerűségével kapcsolatban.

Az első világháború után rendezett olimpiákon aztán emelkedett a versenyzők száma, 1928-ra már több mint ezer művész pályázott, de a művészeti rész így is egyre mellékesebbnek tűnt a fizikai sportversenyekhez képest.

És hogy milyen költemények születtek? Ezt nehéz megítélni, hiszen – rejtélyes módon – sok, az olimpián győztes versnek nyoma veszett. A lap által idézett Tony Perrottet történész szerint akár igaza is lehet a kritikus hangoknak is, miszerint a kétes irodalmi minőségük miatt süllyeszthették el a műveket. Perrottet ugyanis olvasott pár érmes verset és nem volt elájulva tőlük.

Dorothy Margaret Stuartnak az 1924-es párizsi olimpián ezüstérmes alkotását, A vívók dalát például kissé elavult rímelésű, leginkább egy Monty Python-szkeccset idéző szövegként írja le

Végül az 1948-as londoni olimpiai játékokon szerepeltek utoljára művészeti versenyek, egy évvel későbbi, Rómában tartott ülésén a Nemzetközi Olimpia Bizottság pedig arra jutott, hogy „nem tűnik többé logikusnak, hogy a profi szerzők a sportolókhoz hasonlóan versenyezzenek és olimpiai érmeket kapjanak”.

Forrás: 24.hu