Barion Pixel
Connect with us

† Elment Nagy András László

Hírek

† Elment Nagy András László

Családja értesítette a Magyar Szín-Játékos Szövetség és a Magyar Versmondók Egyesülete elnökségét, hogy életének 69. évében, pár hónapos küzdelemben a gyilkos kórral, Nagy András László barátunk és munkatársunk alulmaradt.

A Színművészeti Főiskola után 15 évet töltött a hivatásos színházban, rendezett a Nemzetiben, Debrecenben, Békéscsabán, Nyíregyházán. Újságíró lett később, s a magyar amatőr színházak ügyének nagy hatású támogatója. Több mint húsz éve találta meg helyét a világban: tanított, zsűrizett, szervezett, lobbizott a gyermek-, a diák-, de különösen a felnőtt műkedvelő színjátszókért. Egyik fő motorja a Kárpát-medencében magyarul játszók határokon átnyúló összefogásának. Jó ideje szerkesztette a Játékos folyóiratot.

Szeptember közepén, már súlyos betegen, még velünk volt a MU Színházban, a Feszt-Festen, a fesztiválgyőztesek fesztiválján…

1973-ban végezte el a Színművészeti Akadémiát, de már 1971-től vendégrendező volt a debreceni Csokonai Színházban. A diploma megszerzése után a Nemzeti Színházhoz került. 1977-1980 között a Békés Megyei Jókai Színház, 1981-től 1986-ig pedig a frissen megnyílt nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház rendezője volt. Ezután két évadot a debreceni Csokonai Színháznál töltött. 1988 óta szabadfoglalkozású művész. Móricz Zsigmond: Úri muri, Molière: Amphitryon és számos egyéb emlékezetes rendezése mellett 1985. január 12-én mutatta be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Ratkó József Segítsd a királyt! című drámáját Nagy András László rendezésében. Bíztunk benne, hogy a 15. jubileumi Kaleidoszkóp versFesztiválon, ahol a Ratkó József Emlékfesztivál keretében, Wiegmann Alfréd rendezésében és az Első Magyar Versszínház előadásában, olvasószínházi formában láthatja újra a közönség a nagysikerű darabot, ott ül majd a nézők között, a Soproni Petőfi Színházban. Nem így adatott…

Hosszú ideig a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, a Magyar Versmondók Egyesületének felügyelő-bizottsági tagja volt. Színházszerető és színházcsináló ezrek és tízezrek őrzik emlékét. Mert mindene volt a színjátszás, a versmondás, és élete utolsó percéig ezért az “ügyért” dolgozott.

Veled vagyunk NAL, nem felejtünk, nem engedünk, folytatjuk!

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

To Top