Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Yves Bonnefoy

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Yves Bonnefoy, a francia kortárs irodalom egyik legnagyobb alakja, aki művészettörténészként és műfordítóként is jelentős életművet hagyott hátra – közölte a College de France, amelynek professzora volt.

A Nobel-díjra többször is jelölt költőt pénteken érte a halál – erősítette meg a sajtóértesüléseket a nagy presztízsű párizsi intézmény.

Francois Hollande államfő a 20. század egyik legnagyobb költőjének nevezte Yves Bonnefoy-t, aki “a szépség és az igényesség legmagasabb fokára” vitte a francia nyelvet. A köztársasági elnök “a nyelv művészétől, a szavak varázslójától, a valóság álmodozójától” búcsúzott közleményében.

A több mint száz kötet szerzőjének műveit mintegy harminc nyelvre fordították le, 1981-ben megkapta a Francia Akadémia Költészeti Nagydíját, 1987-ben pedig a költészeti Goncourt-díjat. Elismerései között szerepelt a Janus Pannonius Költészeti Díj is, amelyet 2014-ben vehetett át.

Yves Bonnefoy 1923. június 24-én született a nyugat-franciaországi Tours-ban, matematikai tanulmányait követően 1943-tól Párizsban filozófiatörténetet tanult és művészettörténetet is hallgatott. Később az angolszász irodalomelmélettel foglalkozott.

Költőkarrierje 1953-ban kezdődött, eleinte a szürrealizmussal próbálkozott, majd az automatikus íráshoz közelítve következetesen alakította ki képekből és jelekből felépülő mély, absztrakt hermetikus világát. A belső útkeresésről szóló metafizikus verseivel már harmincévesen a legjelentősebb francia költők közé tartozott.

Bonnefoy Franciaország, Svájc és az Egyesült Államok több egyetemének vendégtanára volt. 1981-ben megválasztották a College de France összehasonlító poétikai tanszéke vezetőjének. 1993 óta ennek az intézménynek volt a professzor emeritusa. A költő-tanár fordítóként is elismert volt, Shakespeare több drámáját és versét, valamint Yeats és Petrarca költeményeit ültette át francia nyelvre.

(forrás: pécsma.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top