Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Versmondás hónapja

Alig három héttel a Kaleidoszkóp VersFesztivál után, vers- és prózamondó versenyek és találkozók sora várja az ifjú tehetségeket a Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében. Illyés Gyula, Kormos István, Radnóti Miklós, Kondor Béla, Szécsi Margit, Nagy László és Baka István áll a novemberi költészeti megemlékezések középpontjában.

A versenyek sorát Illyés Gyula kezdi. A meghirdető szervezetek célja, hogy Illyés Gyula költészetét méltó módon életben tartsák, s hogy a nagy költő születésnapjáról kétévente megemlékezzenek. A verseny felfutásos rendszerű, előválogatókat 2010 tavaszán és kora őszén tartottak. A döntő november 6-án és 7-én zajlik a Tolna megyei Ozorán. A résztvevők megtekintik az Illyés Gyula emlékkiállítást és a költőről készült filmet, majd a kétnapos találkozó keretében irodalmi emléktúrára indulnak Ozoráról a költő szülőhelyére, Rácegrespusztára, ahol megkoszorúzzák a szülői ház helyén felállított kopjafát, s ellátogatnak az egykori iskolába, a mai Illyés Gyula Iskolamúzeumba.

Az Illyés versennyel egy időpontban zajlik a Kormos István Versmondó Verseny, amelynek Mosonszentmiklós a helyszíne, s amelynek keretében a költő verseinek és meséinek birodalmába kalauzolnak el bennünket Győr-Moson-Sopron megye és a határainkon túl élő legifjabb versmondók.

Egy héttel később Győrben gyűlnek össze a versmondók, ahol a „versenyek versenyének” is nevezett Radnóti Gálán az ország legjobb előadói, az elmúlt két év vers- és prózamondó versenyeinek győztesei állnak pódiumra. A Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete és a vendégek Abdán megkoszorúzzák Radnóti Miklós emlékhelyét.

Az utolsó előtti hétvégén egyszerre három helyszínen is ünnepelnek: Nagy Lászlóra, Kondor Bélára és Szécsi Margitra emlékeznek Budapesten a 18. kerületben, ahol a tehetséges pályakezdő alkotók mellett ismert, a Magyar Versmondók Egyesületének berkeiből indult művészek is ringbe szállnak. Ezzel párhuzamosan Pakson veszi kezdetét a Ki mit tud? idei programsorozata, középpontban a verbális művészetekkel, miközben a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete Dudás Kálmán költészetét vetíti a közönség elé Bácsfeketehegyen.

A sort e hónapban a Baka Alapítvánnyal közös Baka István Versmondó Verseny zárja, amelyet Szegeden rendeznek meg a 15 éve elhunyt költő emlékére.

Októberben Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjét, a Kaleidoszkóp VersFesztivált rendezte meg Pécsett a Magyar Versmondók Egyesülete, majd a Regösök Húrján Versmondó Verseny gáláján találkozhattak az általános iskolások legtehetségesebb diákjai Budapesten.

Decemberben újabb meglepetéssel állnak elő a Versmondók. Részletes program és információ: www.vers.hu

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top