Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Versmob 04 11

A vers, az írás, az olvasás mai helyéről és szerepéről vall 44 kortárs magyar költő a Versmob 0411 című dokumentumfilmben, mely a költészet napján, április 11-én jelenik meg az interneten.

“Úgy igyekeztünk kiválasztani a szerzőket, hogy minden generáció hasonló arányban képviseltesse magát. Nyilván azokat kerestük fel, akiknek mi ismerjük az életművét, így természetesen önkényes a válogatás” – mondta Hercsel Adél, a film rendezőasszisztense és sajtófelelőse az MTI-nek szerdán.

A filmben megszólal többek között Bereményi Géza, Csukás István, Gergely Ágnes, Kányádi Sándor, Karafiáth Orsolya, Kukorelly Endre, Lator László, Lovasi András, Oravecz Imre, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Térey János, Tóth Krisztina és Varró Dániel.

A 20-30 percesre tervezett dokumentumfilm a költészet napján jelenik meg a versmob.hu internetes oldalon, ahonnan korlátlanul elérhető lesz mindenki számára.

A dokumentumfilm mellett egy tízperces kisjátékfilm is készül, mely az interjúknak mintegy folytatását képezi. “A nappali interjúk után a játékfilm az éjszakában folytatódik, és azt a nyitott állapotot mutatja be, ahol a versek születnek. A versek születésének forrásvidékére vezeti el a nézőt” – fogalmazott az MTI-nek Sarlós Dávid rendező.

A készítők közleménye szerint a dokumentumfilm két húszéves egyetemista, Sarlós Dávid és Gyaraki Dávid, valamint huszonéves fiatalokból álló önszerveződő csapatuk munkája.

Az interjúkat január óta készítették országszerte. A fiatalok azt szeretnék megmutatni, hogy a vers napjainkban is “vagány és nagyon is élő”.
A független dokumentumfilm az alkotók saját pénzéből készül, a fikciós filmhez magánszemélyektől kaptak anyagi támogatást – derül ki a közleményből. A dokumentumfilm kétperces előzetese március 15. óta elérhető a versmob.hu oldalon.

forrás: mti

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

  • Hírek

    Quentin Tarantino színházba költözik

    By

    Színdarabbal folytatja pályafutását a kultikus amerikai filmrendező, Quentin Tarantino: a műből készült előadót várhatóan 2027 januárjában mutatják be Londonban – értesült a Deadline. A rendező már tavaly nyáron jelezte, hogy a darab...

To Top