Barion Pixel
Connect with us

Verselőadások a Kultúra Napján

Hírek

Verselőadások a Kultúra Napján

Számos költészeti remek és verses előadás lesz a Magyar Kultúra Napján országszerte. A Független Thália Projekt keretében, a Nézőművészeti Kft. Ady/Petőfi című tantermi előadását mutatják be. Kárpátalján Himnusz-mondó versenyt is rendeznek. Ízelítő.

1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. E napot 1989 óta a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Kölcsey 75 évvel ezelőtt hunyt el.

A Független Thália Projekt keretében, a magyar kultúra napján, 2013. január 22-én mutatják be a Nézőművészeti Kft. Ady/Petőfi című tantermi előadását.

A Nézőművészeti Kft-t 2009-ben alapította Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László. Klasszikusok újraértelmezésével éppúgy kísérleteznek, mint improvizációkból táplálkozó szövegek létrehozásával. A felnőtt közönség mellett azonban meghatározó feladatuknak érzik a fiatalok megszólítását is, ezért hoznak létre évről-évre egy-egy tantermi előadást.

Az új, Ady/Petőfi címmel készített bemutatójuk, amit Scherer Péter rendezett, egy rendhagyó irodalom óra keretein belül szeretné megszólítani a diákokat. Az előadás nem szokványos előadói stílusban és személyességgel kísérli meg közel hozni nagyjaink hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit és bánatait. Szeretné megmutatni, hogy ők is “csak” hús-vér emberek voltak, mert is fontos, hogy mi van a verseken, költeményeken túl. Ady / Petőfi – Katona László / Kovács Krisztián.Árny az árnyban… címmel mutatja be ismét versszínházi előadását január 21-én Radnóti Miklósról Siófokon, a Városi Könyvtárban Turek Miklós színművész. Az előadás a tragikus sorsú, fiatalon elhunyt költő, Radnóti Miklós életét és költészetét mutatja be monodrámaként.

A végső pillanatába sűrít a költő rövid életét, aki József Attila és Faludy György kortársa volt és a történelem értelmetlen áldozata lett. Egy angyal szemével láthatjuk a világot, aki nem tudott saját védőangyala lenni.

Turek 23-án is színpadra lép: Faludy versek, Gerendás Péter zenéje hallható a színész vermondása mellett a Magyar Kultúra Napja alkalmából Budapesten az Erzsébetvárosi Közösségi Házban.

Kiállítás Cseh Tamásról, előadások és a KönyvTÁRlat ünnepi estje várja az érdeklődőket 2013. január 21. és 23. között az Országos Széchényi Könyvtárban.

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján és Cseh Tamás születésének 70. évfordulója alkalmából egynapos kiállítás látható, amelynek segítségével a közönség bepillanthat Cseh Tamás titkos indián életébe, megtekintheti a legfontosabb indián eszközöket, az általa készített csaknem 100 metszetet, fellépéseinek színházi, stúdióbeli rekvizitumait, plakátokat, lemezeinek eredeti kiadását, kéziratokat, kottákat, kedves használati tárgyait. A Cseh Tamás-archívum dokumentumaival számítógépeken, az archívum munkatársainak segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, illetve a képernyőkön több ezer fényképet tekinthetnek meg tematikus válogatásban.

A 11 órakor kezdődő megnyitón Bereményi Géza a dalszerző, Jankovics Marcell pedig a képzőművész Cseh Tamást mutatja be, majd a Dalokat megidézve déli hangversenyt tart Novák János, Márta István és Kecskeméti Gábor. A látogatók megtekinthetik a Levél nővéremnek 2 című, Katona József színházbéli, 1994 márciusi premierről készült koncertfelvétel restaurált, kiegészített változatát, valamint a Cseh Tamás arcai című 75 perces összeállítást. 18 órától Másik János élő koncertet ad a közös dalokból – közölte az intézmény az MTI-vel.

A KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozat keretében a klasszicizmus és a felvilágosodás kora elevenedik meg a Felfedezett töredékek című esten, ahol az előadók Kazinczy költészetének kevésbé ismert oldalát, illetve Ungvárnémeti Tóth László, a Psziché “atyjának” életművét tárják fel az érdeklődők előtt. Január 21-én az intézmény munkatársainak tudományos tevékenységével ismerkedhet meg a közönség az Esemény és narratíva című nyilvános előadásokon az OSZK tudományos ülésszakán.

Kárpátalján koszorúzási ünnepséget rendeznek a beregszászi Kölcsey-emléktáblánál. Beszédet mond Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága-Anyanyelvi Konferencia (AK) tiszteletbeli elnöke.

A sokasodó programokról a vers.hu a későbbiekben is beszámol, a már végleges események megtalálhatók Rendezvénynaptárunkban.

 

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

To Top