Barion Pixel
Connect with us

A Versmondók a Teátrumi Társaságban

Hírek

A Versmondók a Teátrumi Társaságban

Három új taggal bővült a Magyar Teátrumi Társaság hétfőn Budapesten megrendezett tavaszi közgyűlésén, így jelenleg 83 tagot képvisel.

A társaság közleménye szerint az Eiffel Műhelyházban rendezett közgyűlésen a szakmai szervezeteket összefogó tagozatba az Országos Diákszínjátszó Egyesület és a Magyar Versmondók Egyesülete került be. A független színházak sorába pedig a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház nyert felvételt.

 

 

 

 

 

 

A közgyűlésen a társaság tagsága elfogadta a 2021-es beszámoló dokumentumokat és megszavazta a 2022-es költségvetést is.

A tagság áttekintette a társaság szakmai partnerségében az OMSZI Nonprofit Kft. által működtetett Jászai Mari Színészház előző évi működését is – írják a közleményben, amelyben emlékeztetnek arra , hogy a színészház lakóegységeinek egy részében március óta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház beregszászi társulatának tagjai vendégeskednek. A színészház közössége éppúgy támogatja a társulatot, ahogy a magyarországi színházak jelentős része is örömmel látja vendégül előadásaikat – hangsúlyozzák.

A közgyűlés tájékoztatást kapott arról, hogy a Magyar Teátrumi Társaság fenntartásában működő Karinthy Színház vezetése 2022 augusztusától kibővül. Olt Tamás ügyvezetőként, Berettyán Nándor művészeti vezetőként irányítja a színházat.

A társaság tárgyalt a 2023-as Színházi Olimpia rendezésével kapcsolatos kérdésekről is, ismét hangsúlyozva, hogy az esemény nemcsak a magyar nyelvű kulturális értékek bemutatására ad lehetőséget, de a külföldi szakmai kapcsolatok, színházi együttműködések erősítésére is – olvasható a közleményben.

Forrás: magyarteatrum.hu

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    PS – Versszínház megvalósítása

    By

    Petőfi Sándor versei és levelezése alapján Teljesen új felfogású, igazi emberközeli képet sikerült egy előadásba sűrítenünk Petőfi Sándorról az általa írt versek, illetve a közéleti és magánéleti jellegű levelezései révén a PS...

  • Hírek

    Krasznahorkai László átvette a Nobel-díjat

    By

    December 10-én, azaz szerda 16 órakor tartották Stockholmban a Nobel-díjak átadóünnepségét, ahol idén magyar díjazottat is ünnepeltek: közel két hónapos várakozás után ugyanis Krasznahorkai László is átvette XVI. Károly Gusztáv svéd királytól...

  • Hírek

    A szeretet könyvei a szeretet ünnepére!

    By

    A szeretet könyvei a szeretet ünnepére! Lepd meg szeretteid és magad a két megható verses interjúkötettel! Ha itt lennél velem... & Ha szeretsz... Keresd a webshopunkban!

  • Hírek

    Örök Pódiumon Veszprémben

    By

    Pintér Tibor versmondóra, drámapedagógusra emlékeztünk az Örök Pódiumon elnevezésű versmondó versenyen a Veszprém Agórában, több mint száz versmondó részvételével.

  • Hírek

    Elhunyt Ágh István

    By

    Elhunyt Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Hetek költői csoportosulás tagja, Nagy László öccse. A Nemzet Művésze a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja volt.

To Top