Barion Pixel
Connect with us

Végleg vége a Játékszínnek

Hírek

Végleg vége a Játékszínnek

Megszűnik a Játékszín. A hónap végén közös megegyezéssel távozik a budapesti színház éléről Balázsovits Lajos, az igazgató az erről szóló papírokat csütörtök délután írta alá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV). Balázsovits Lajos ennek kapcsán azt is elmondta, hogy az MNV hétfőn hoz határozatot a végelszámolás augusztus elsejei megkezdéséről. Véleménye szerint ebben a helyzetben nem is határozhatnak másként.

A Játékszín igazgatója Szűcs Miklóssal, a Budapesti Kamaraszínház vezetőjével együtt 2011. december 21-én rendkívüli társulati ülésen jelentette be azt, amit egy december 15-én kelt levélben közölt velük fenntartójuk, az akkor még Nemzeti Erőforrás Minisztérium: a két színházzal kötött szerződést felbontják, 2012-ben már nem támogatják őket.
Később egy háttérbeszélgetésen a lépést azzal indokolták, hogy a tárcának csaknem egymilliárd forintot kell megtakarítania, a két színház bezárásával 477 millió forintot spórolnak meg. Végül annyi támogatást mégis adtak, amennyivel csaknem az évad végéig “kihúzhatták” a színházak.
Balázsovits Lajos úgy látja, semmiféle mozgásterük nem volt az elmúlt fél évben, bár ő reménykedett abban, hogy az új vezetésű Emberi Erőforrások Minisztériuma talán megváltoztatja a határozatot. Hiszen a Játékszínre ebben az időszakban fordított 100-110 millió forintot különféle adók és járulékok formájában ők “visszatermelték” az államnak, továbbá félretettek 30 millió forintot, amiből a végkielégítések – igaz, a járulékok nélkül – kifizethetők a mintegy 25 munkatársnak.

 

igazgatok

Szűcs Miklós és Balázsovits Lajos

“Azt érzem, hogy tárca egyrészt presztízsokokból nem áll el attól, amit egyszer kimondtak, másrészt azokat a művészeti szervezeteket tekinti csak a magáénak, amelyek a módosított előadóművészeti törvény értelmében a nemzeti kategóriába kerültek. Bár kakukktojásnak ott van még az intézményi rangú Magyar Színház is” – jegyezte meg Balázsovits Lajos.
Azt prognosztizálja, hogy amikor lezajlik a végelszámolás, lakatot tesznek a színházra, akkor derül ki, hogy ki szeretné megszerezni és ki kapja meg a technikailag jól felszerelt játszóhelyet.
Az igazgató felvetette az MNV-nél, hogy van több olyan produkciójuk, amelyeket még játszhatnának olyan színházakban, ahol a Játékszínéhez hasonló méretű a színpad. Mivel a tulajdonosi jogokat az MNV gyakorolja, a felszámolásnál a díszletek és jelmezek megőrzésében és használatában is velük kell megegyezni, nem elég csupán az előadási jogokat kell megszerezni a darabok továbbjátszásához. A tárgyalásokon az MNV segítőkésznek mutatkozott – hangsúlyozta Balázsovits Lajos.

Balázsovits Lajos interjúja az ügy kapcsán a Klubrádiónak meghallgatható:

IDE KATTINTVA

(Forrás: MTI)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ady prózái kelnek életre a Szkénében

    By

    2026. február 14-én 19 órakor mutatja be a Forte Társulat új produkcióját Sápadt emberek és történetek – Zenébe zuhanó, mágikus olvasószínház címmel a Szkénében. Az Ady Endre prózáiból készült előadás március 22-én...

  • Hírek

    Elhunyt Keleti Éva fotóművész

    By

    94 éves korában, február 6-án elhunyt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész. Képein a színházi világ legendái, nagy alakjai és halhatatlanjai elevenednek meg.

  • Hírek

    Kortárs versek játékosan

    By

    Az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával új, hiánypótló irodalmi munkafüzetet jelentetett meg az északkelet-magyarországi régióbán élő általános iskolás korosztály tagjai számára. 

  • Hírek

    Scherer Péteré a Páger Antal-színészdíj

    By

    Az elismerést hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban. Az immár 25. alkalommal megrendezett ünnepségen Scherer Péter az oklevél mellett Páger Antal, „Téni bácsi” – a...

  • Hírek

    Esterházy Péter otthona alkotóház lett

    By

    A Magyar Kultúra Napján ünnepélyes keretek között adták át Esterházy Péter felújított rómaifürdői otthonát, amely Vámos Miklós író kezdeményezésére, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának tulajdonosi szerepvállalásával, valamint a Market Építő Zrt. vezetésével 50 építőipari cég...

To Top