Barion Pixel
Connect with us

Utassy Józsefre emlékeztek

Hírek

Utassy Józsefre emlékeztek

A tavaly elhunyt Kossuth-díjas költőre, Utassy Józsefre emlékeztek születésének 70. évfordulója alkalmából pénteken Zalaegerszegen.

Az élete utolsó öt évében a Zala megyei Rédicsen élt költőről a Csillagok árvája című portréfilm bemutatásával és a verseiből összeállított ünnepi műsorral emlékezett meg a Magyar Írószövetség, az Írók Szakszervezete, a Pannon Írók Társasága és a Hevesi Sándor Színház a zalai megyeszékhely hangverseny- és kiállítótermében.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntőjében személyes emlékei segítségével idézte meg Utassy József alakját. Mint felidézte, még középiskolásként kereste fel a költőt egy dolgozat kapcsán, s így alakult ki barátság közöttük.

Utassy József talán az utolsó óriás volt a modern dalköltészetben, kimagasló költészetének erkölcsi üzenete van – hangsúlyozta Szentmártoni János az ünnepséget követően. Utassy József tanító jelleggel a társadalmi, történelmi, lelkiismereti, emberi kérdéseket helyezte előtérbe költészetében. Verseivel a társadalom véleményét kívánta formálni, erkölcsi életét nevelni. Olyan utat jelölt meg az újabb nemzedékek számára, amely tartást ad, megőrzi a hagyományokat, nem a múlékony, hétköznapi értéktelenségre építve próbál boldogulni, és nem az egyéni karriert, vagy éppen a pénz hatalmát helyezi előtérbe – emelte ki Szentmártoni János.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

To Top