Barion Pixel
Connect with us

Testvért kap a Globe Színház

Hírek

Testvért kap a Globe Színház

Fedett testvérépületet kap a londoni nyitott tetejű Globe Színház, amelynek kitartó közönsége gyakran ázott az esős nyárban. A Globe csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy Jakab-korabeli stílust tükröző épületet emelnek – számolt be a The Guardian online kiadása.

A tervezett kétszintes, galériás színházat – legalábbis alkalmanként – csak gyertyával és lámpásokkal fogják kivilágítani, hiszen Shakespeare drámáiban gyakran szerepelnek arra utalások – írja a 7óra7.

„Módfelett izgalmas, hogy olyan új tér jöhet létre, amelyben Shakespeare is otthon lenne. Olyan színházat teremthetünk, amelyre késői darabjait, köztük A vihart is írta” – mondta Paul Appleton a színházat tervező Allies & Morrison irodától. Mint megjegyezte, az épület kialakításával kapcsolatban sok dolog még nem dőlt el, de annyi bizonyos, hogy „szellemében megfelelő” teret szeretnének alkotni.

A 320 férőhelyes színház 8 millió fontból (2,5 milliárd forintból) készül, és a Globe reményei szerint már 2013-ban megnyithatja kapuit a közönség előtt. A Shakespeare színházának mintájára megépült Globe 1997 óta működik. Megálmodója, Sam Wanamaker amerikai színész-rendező – a Globe megnyitását már nem érhette meg – mindig is szánt mellé egy Jakab-stílusú színpadot.

Az új színháznak egy ismeretlen egymillió fontot adományozott, de hétmillió fontot még elő kell teremteni a költségekre.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

To Top