Barion Pixel
Connect with us

Távozik Ljubimov a Taganka éléről

Hírek

Távozik Ljubimov a Taganka éléről

Valerij Zolotuhint, a színház veterán színészét nevezte ki a moszkvai önkormányzat a világhírű Taganka színház élére pénteken, miután Jurij Ljubimov főrendező-igazgató a hét elején benyújtotta felmondását.

Zolotuhin megbízott vezetői kinevezését a RIA Novosztyi hírügynökség jelentette, de az önkormányzatnál a hírt egyelőre nem erősítették meg.

A hírügynökség úgy tudja, hogy a Tagankát már a hétvégétől Zolotuhin irányítja, Ljubimov ugyanis szabadságra megy, de a tisztséget a megbízott vezető hivatalosan csak július 16-án, a Ljubimov távozása utáni napon veszi át.

Tamara Zolotuhina, a színész felesége kijelentette: férje nem foglalja el Ljubimov helyét, csupán ideiglenesen, a jövő szezon elejéig veszi át a vezetést, mert a rendező távozásával a színház teljesen vezetés nélkül marad. Továbbra sem teljesen világos azonban, hogy Zolotuhin kinevezése az alapító főrendező-igazgató tényleges távozását is jelenti-e egyben.

A színészek ugyanis azt kérték, hogy Ljubimov maradjon főrendező, és nevezzenek ki mellé új igazgatót. Zolotuhin kinevezése azonban – a RIA Novosztyi híradásában – nem tartalmaz konkrét funkciót. Maga Ljubimov a közönségtől búcsúzva azt mondta: a színházban kialakult sajnálatos helyzetről tud a legfelső vezetés, és igyekszik megoldást találni. A moszkvai illetékesek pénteken azt közölték: még nem adták fel a reményt, hogy meggyőzhetik Ljubimovot.

A társulat tagjai pénteki sajtóértekezletükön leszögezték: nem akarnak tovább rabságban élni. Az új igazgatótól elsősorban azt várják, hogy elbocsássa Ljubimov feleségét, a magyar Katalin Ljubimovát igazgató-helyettesi tisztségéből, s hosszabbítsa meg annak a 34 színésznek a szerződését, akiket Ljubimov – már felmondása után – elbocsátott. Hozzátették: előbb vagy utóbb mindennek vége szakad, a régi Tagankának vége, új színház lesz, de nagyon sajnálatos, hogy a zseniális rendező finoman szólva nem elegánsan távozott.

A szovjet időkben a Ljubimov által 1964-ben alapított Taganka formailag szokatlan és a rendszert kitartóan bíráló előadásaival vált méltán világhírűvé. A rendezőt 1984-ben megfosztották szovjet állampolgárságától, s csak 1988-ban térhetett haza. Ha a kritika az utóbbi rendezéseiért nem is lelkesedett, egyenes bírálat alig érte Ljubimovot, aki mindig is rendezői színházat épített, keményen kezelte színészeit és nemigen hagyott nekik alkotói szabadságot. Az utóbbi időben azonban a sajtó is egyre többször számolt be a színházban uralkodó feszültségekről, és egyre többször állapította meg, hogy Ljubimov hazatérése óta a Taganka már nem ugyanaz, mint ami száműzetése előtt volt.

A botrány egy hete tört ki, amikor Prágában a színészek véletlenül megtudták, hogy a vendéglátók honoráriumot fizettek, és kérték a részüket. Ljubimov – már nem először – benyújtotta felmondását, ezúttal azonban a társulat sem hallgatott. Elsősorban Katalin Ljubimovára, a rendező magyar feleségére panaszkodtak, aki 1997 óta a színház igazgató-helyettese, és aki elmondásuk szerint sokszor megalázza a színészeket.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

  • Hírek

    Elhunyt Czakó Gábor, a nemzet művésze

    By

    Családja jelentette be, hogy szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg Czakó Gábor. 82 éves volt.

  • Hírek

    Átadták az idei Balassi Bálint-emlékkardot

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve huszonnyolcadik alkalommal adták át a magyar alapítású nemzetközi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot, melyet idén Fekete Vince költő és Abdallah Abdel-Ati Abdel-Szalam Mohamed...

To Top