Barion Pixel
Connect with us

Ferdinandy György novellafüzérei

Hírek

Ferdinandy György novellafüzérei

Kérdések Istenkéhez címmel jelent meg Ferdinandy György legújabb novelláskötete, amely az elmúlt három év termését tartalmazza, összesen harminckét írást.

„Mindig igyekszem úgy összeállítani a köteteimet, hogy azok füzérként is olvashatók legyenek, majdhogynem regényként” – mondta el Ferdinandy György, hozzátéve, hogy a Magyar Napló Kiadó által gondozott új kötetben a történetek az 1950-as évektől indulnak, de megjelennek a Franciaországban és Puerto Ricóban töltött évek is.

„Most van egy új témám: Florida” – mutatott rá Ferdinandy György, kiemelve, hogy a kötetben a visszatérő történetek mellett újdonságként hatnak majd az olvasókra ezek a szövegek. Mint megjegyezte, tizenegy éve él Floridában, de még mindig új környezetként hat rá. Felidézte, hogy rákos betegként érkezett az Egyesült Államokba. „Úgy nézett ki, hogy az utolsó stádiumban járok. Nem remélhettem, hogy lesz még megírni valóm, de aztán mégis utánam jöttek a témák” – emlékezett az író, aki azóta túljutott a betegségen, egy volt diákja műtötte meg.

Azáltal, hogy újra és újra elővesz már megírt emlékeket, képes „jobban és erősebben” megírni őket. „Van egyfajta ismétlő, kántáló hangvételük a könyveimnek. Aki szeret, erősségemnek tartja, aki nem szeret, önismétlésnek véli” – mutatott rá.

A szövegek önéletrajzi jellegéről úgy vélekedett, hogy azok csak részben olvashatók rá az ő életére. „Én is csak úgy dolgozom, mint a többi magyar író. Ha hallok, olvasok valamit, amit fontosnak vélek, feljegyzem, és beépítem a saját történeteimbe” – mondta, megjegyezve, hogy ha az egyes szám első személyben írt történetek mind vele estek volna meg, „már nem élne”.

A könyv bemutatóján szerda este a Magyar Írószövetség székházában Csender Levente erdélyi író beszélget majd Ferdinandy Györggyel. „Levente tíz éve Magyarországon él, és azok közé tartozik, akik megtalálták a maguk helyét a magyar irodalomban” – vélekedett az író, hozzátéve, hogy többször volt alkalmuk már közös esten szerepelni, legutóbb a debreceni Csokonai Színházban olvastak fel közösen.

Ferdinandy György elmondta, következő kötetét, amely szintén rövidprózákat tartalmaz majd, a jövő évben tervezi megjelentetni. „Turczi István költő tanácsára kezdtem el még ezeknél is rövidebb szövegeket írni, afféle szösszeneteket. Van már belőlük vagy ötven darab” – fogalmazott az idén 76. születésnapját ünneplő író, majd hozzátette, most már szeretne valami nagyobb lélegzetvételű műbe belevágni, „ha az égiek is megengedik”.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top