Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Szerb Antal emlékére botlatókő készül

Szerb Antal halálának 75. évfordulója alkalmából botlatókövet fognak avatni az író utolsó szabadon választott lakhelyénél, a Hűvösvölgyi út 81. szám alatt. A megemlékezést január 27-én 16 órakor tartják a ház előtt (rossz idő esetén a Hűvösvölgyi Könyvtárban).

A MAZSIKE és a Magvető Kiadó közös eseményén Havasréti József irodalomtörténész, a Szerb Antal című monográfia szerzője mond beszédet és Bálint András színművész olvas fel.

A hét prózája - Szerb Antal: Hétköznapok és csodák (részlet)

Szerb Antal 75 évvel ezelőtt, 1945. január 27-én hunyt el. Az író, irodalomtörténészt 1943-ban, majd 1944 júniusában hívták be munkaszolgálatra. Előbb Pesten dolgoztatták (ebben az időben állította össze Nemes Nagy Ágnes segítségével utolsó művét, a Száz vers című gyűjteményt). 1944 novemberében pedig Sopron mellé, előbb Fertőrákosra, majd Balfra vitték. Felesége és befolyásos ismerősei kétszer is megpróbálták megszöktetni, de ő nem akarta magára hagyni a vele együtt szenvedő barátait, Sárközi Györgyöt és Halász Gábort. Az állandó nélkülözéstől, a kemény munkától és ütlegeléstől legyengült írót 1945-ben nyilasok verték meg, ezt követően vesztette életét.

Képtalálat a következőre: „szerb antal botlatókő

A botlatókő, amelyet most elhelyeznek egykori lakhelyénél, egy 10×10 centiméteres bronztáblára vésett név (valamint születési dátum, illetve a halálozás helye és ideje), amit az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelye előtt illesztenek a járdába. A holokauszt áldozatainak botlatókövekkel emléket állító művészeti projekt kitalálója, Gunter Demnig német képzőművész, a művészi projekt révén egy folyamatosan növekvő, az egyes kövek hálójából összeálló decentrális óriás „emlékmű” jön létre. A kapuk bejárata elé süllyesztett kis kövek célja, hogy rövid időre megállítsák, és emlékezésre késztessék a járókelőket.

(Forrás: konyves.blog.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top