Barion Pixel
Connect with us

Stuttgarti színház új művészeti igazgatója

Hírek

Stuttgarti színház új művészeti igazgatója

A következő évadtól Bagossy László rendező lesz a stuttgarti Theater Tri-Bühne művészeti igazgatója, megbízatása 2023 szeptemberétől 2027 augusztusáig szól – számolt be a Népszava.

Bagossy László évek óta rendszeresen rendez a stuttgarti színházban, jelenleg éppen Pintér Béla Szutyok című darabját próbálja, amelyet Lengyel Anna fordított. Először 2005-ben egy vendégjátékon járt a városban a Katona József Színház Top Dogs című előadásával. Azóta a most leköszönő igazgató, Edith Koerber több alkalommal meghívta a színházba, így Bagossy jól ismeri a társulatot és a várost is.

Bagossy László

Már korábban is felmerült, hogy átvegye a Theater Tri-Bühnét, de ahogy azt a Népszavának elmondta, akkor még nem akarta elhagyni a Színház-és Filmművészeti Egyetemet, ahol a Színházművészeti Intézetet vezette, illetve évekig – mások mellett – az Örkény Színházban dolgozott. Az egyetem modellváltása óta azonban távozott az SZFE-ről, és a Freeszfe elnökségében tevékenykedett, illetve tanított. Ő volt a Freeszfe keretein belül tovább tanuló diákok európai diplomamentő (Emergency Exit) programjának egyik fő szervezője.

Bagossy igazgatóként is szeretne segíteni a Freeszfe-n és partneregyetemein a már diplomázott és a jövőben diplomához jutó diákjainak: „Terveim szerint a Tri-Bühne fontos, európai karrier indító bázisa lehet a Freeszfe-n végzett fiataloknak is, ahol akár a diploma munkájukat is elkészíthetik, hiszen egy olyan barátságtalan és egyre inkább elszegényedő közegben, mint Magyarország, nagyon nehéz helyzetbe kerültek.”

(Via Népszava)

Forrás: papageno.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

To Top