Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Sikeres verstábor

Javában zajlik a munka a nyári Versművészeti Táborokban Neszmélyen. Az idei két szekciós, a versmondással és a színészettel foglalkozó táborba még a szlovéniai Lendváról is érkezett versmondó. Vasárnap az Aphonia együttes tanított és koncertet is adott, és sok művész is csatlakozik a héten.

Sorra érkeznek a vendégművészek a Magyar Versmondók Egyesületének nyári verstáborába. A különböző korcsoportokban működő nyári műhelyben a táborozók a színház- és előadóművészet alapjai mellett ízelítőt kapnak a dramaturgia, a rendezés és a verszeneszerzés szakmai fortélyaiból is.

A Versművészeti Szeminárium hallgatói a versmondás műhelytitkait sajátíthatják el: légzés- és beszédtechnika, színpadi mozgás és megjelenés, versértelmezés, egyedi attitűd, kapcsolatteremtés és pódiumi társas viszony, valamint a verstolmácsolás eszközei képezik a foglalkozások törzsanyagát. A szekciót Kiss László rendező, a Versmondó folyóirat főszerkesztője, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke vezeti.

A Színész és Előadóművész Felkészítő Műhely növendékei a stílusjegyek és karakterábrázolás, a rendezői látásmód és a szerkesztés mellett a színdarabkészítés folyamatába nyernek bepillantást. Bakos-Kiss Gábor színművész, a Debreceni Csokonai Színház társulati tagja, valamint Lutter Imre előadóművész, drámapedagógus, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Szennik Évi szerkesztő-rendező vezetik a csoportokat.

Az Aphonia-Sajtkukacz zenekar mellett két korábbi táborozó: hétfőn Aradi Balázs színész, a Barátok közt sorozastsztárja, kedden Kinizsi Ottó színész, rendező tart kreatív foglalkozást helyzetgyakorlatokkal. Szerdán Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője a vendég.

A tábor jó hangulatban és idilli környezetben zajlik, a világtól elzártan, a Neszmélyi Hajóskanzenben. A foglalkozások már korán reggel elkezdődnek, és késő éjszakába nyúlóan is próbálnak a résztvevőkkel. Játékos módon, vidám hangulatban, igazi közösségben. A facebook-on az egyesület fotókkal ad ízelítőt a tábori pillanatokról itt:

a Versművészeti Táborok oldalán.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top