Barion Pixel
Connect with us

Végleg vége a Játékszínnek

Hírek

Végleg vége a Játékszínnek

Megszűnik a Játékszín. A hónap végén közös megegyezéssel távozik a budapesti színház éléről Balázsovits Lajos, az igazgató az erről szóló papírokat csütörtök délután írta alá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV). Balázsovits Lajos ennek kapcsán azt is elmondta, hogy az MNV hétfőn hoz határozatot a végelszámolás augusztus elsejei megkezdéséről. Véleménye szerint ebben a helyzetben nem is határozhatnak másként.

A Játékszín igazgatója Szűcs Miklóssal, a Budapesti Kamaraszínház vezetőjével együtt 2011. december 21-én rendkívüli társulati ülésen jelentette be azt, amit egy december 15-én kelt levélben közölt velük fenntartójuk, az akkor még Nemzeti Erőforrás Minisztérium: a két színházzal kötött szerződést felbontják, 2012-ben már nem támogatják őket.
Később egy háttérbeszélgetésen a lépést azzal indokolták, hogy a tárcának csaknem egymilliárd forintot kell megtakarítania, a két színház bezárásával 477 millió forintot spórolnak meg. Végül annyi támogatást mégis adtak, amennyivel csaknem az évad végéig „kihúzhatták” a színházak.
Balázsovits Lajos úgy látja, semmiféle mozgásterük nem volt az elmúlt fél évben, bár ő reménykedett abban, hogy az új vezetésű Emberi Erőforrások Minisztériuma talán megváltoztatja a határozatot. Hiszen a Játékszínre ebben az időszakban fordított 100-110 millió forintot különféle adók és járulékok formájában ők „visszatermelték” az államnak, továbbá félretettek 30 millió forintot, amiből a végkielégítések – igaz, a járulékok nélkül – kifizethetők a mintegy 25 munkatársnak.

 

igazgatok

Szűcs Miklós és Balázsovits Lajos

„Azt érzem, hogy tárca egyrészt presztízsokokból nem áll el attól, amit egyszer kimondtak, másrészt azokat a művészeti szervezeteket tekinti csak a magáénak, amelyek a módosított előadóművészeti törvény értelmében a nemzeti kategóriába kerültek. Bár kakukktojásnak ott van még az intézményi rangú Magyar Színház is” – jegyezte meg Balázsovits Lajos.
Azt prognosztizálja, hogy amikor lezajlik a végelszámolás, lakatot tesznek a színházra, akkor derül ki, hogy ki szeretné megszerezni és ki kapja meg a technikailag jól felszerelt játszóhelyet.
Az igazgató felvetette az MNV-nél, hogy van több olyan produkciójuk, amelyeket még játszhatnának olyan színházakban, ahol a Játékszínéhez hasonló méretű a színpad. Mivel a tulajdonosi jogokat az MNV gyakorolja, a felszámolásnál a díszletek és jelmezek megőrzésében és használatában is velük kell megegyezni, nem elég csupán az előadási jogokat kell megszerezni a darabok továbbjátszásához. A tárgyalásokon az MNV segítőkésznek mutatkozott – hangsúlyozta Balázsovits Lajos.

Balázsovits Lajos interjúja az ügy kapcsán a Klubrádiónak meghallgatható:

IDE KATTINTVA

(Forrás: MTI)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

  • Hírek

    Térey János regényéből film lehet

    By

    A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

  • Hírek

    Fecske Csaba Illyés Gyula-díjat kapott

    By

    A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjátadóján Fecske Csaba költő "Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi-díjában" részesült. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

  • Hírek

    szabadakarat

    By

    A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben...

To Top