Barion Pixel
Connect with us

Regősök húrján…- Győr

A Magyar Versmondók Egyesülete

és a Győri Nemzeti Színház meghirdeti a

„REGÖSÖK HÚRJÁN…” vers- és prózamondó versenyt,

„TÁLTOS VILÁG” Népmese- és Népballada Előadói Találkozót

valamint a

FEHÉRLÓFIA – MAGYAR KÉPMESÉK

Népmese-, és balladamondásra épülő videó versenyt

 

A NépmesePontok megnyitásával a nagy hagyományú „Regösök húrján…” vers- és prózamondó verseny és a „Táltos világ” népmese és népballada találkozó útja keresztezi egymást, és lehetőség nyílik a páratlanul gazdag magyar költészet mellett a tradíciókra épülő helyi mesevilág népszerűsítésére, megjelenítésére, határokon és generációkon átívelő módon. A két főszervező hagyományosan magas színvonalú találkozója keretében versenybe hívjuk a gyermekeket és a felnőtteket is.

 

„REGÖSÖK HÚRJÁN… „vers- és prózamondó verseny

A „Regösök húrján…” vers- és prózamondó versenyre várjuk a költészetet és szépprózát szerető (iskolás) fiatalokat, akik a vers és a próza tolmácsolásához tehetséget éreznek, és kipróbálták magukat iskolai versenyeken.

A verseny és a jelentkezés feltételei:

  1. A versenyen a korábbi eredményeik alapján kiemelkedő 10-14 éves vers- és prózamondók vehetnek részt. Minden versmondó csak egy helyszínen versenyezhet
  2. A versenyzőknek kettő, egyenként 4 percnél rövidebb verssel vagy szépprózával kell készülniük.
  3. A verseny két kategóriájának (10-12 és 13-14 évesek) legjobbjai, a zsűri döntése alapján díjazásban részesülnek, az országos gálán arany-ezüst-bronz minősítést kapnak.
  4. A továbbjutók a döntőben is abban a kategóriában szerepelnek, amelyben az elődöntőben versenyeztek.
  5. A verseny helyszínén rangos szakemberekből álló zsűri értékeli a vers- és prózamondókat, illetve nyújt segítséget további művészi fejlődésükhöz.

 

„TÁLTOS VILÁG” Népmese- és Népballada Előadói Találkozó

A „Táltos Világ” Népmese- és Népballada Előadói Találkozó célja a kulturális identitás elmélyítése, a különböző nyelvjárások és a helyi népmesekincs megismerése, az előadás gyakorlása, az előadói eszközök bővítése és a tapasztalatcsere.

A találkozó felmenő rendszerű verseny formájában zajlik, és a fiatalabb és idősebb, sőt a legidősebb korosztály mesemondói számára is nyitott. Ennek megfelelően a találkozóra hazai és határon túl élő általános- és középiskolás, valamint felnőtt amatőr próza- és mesemondók jelentkezését várjuk az alábbi kategóriákban:

  • Népmese
  • Népballada

A nevezés feltételei:

 A magyar nyelvű népmesemondó-versenyre magyarországi, illetve Kárpát-medencei prózamondók és mesemondók nevezhetnek. Egy-egy mű hossza nem haladhatja meg a tíz percet. A szervezők és a zsűri kifejezetten értékeli, ha a mesemondó élőszóban, improvizatív módon mesél.

 

FEHÉRLÓFIA – MAGYAR KÉPMESÉK

Népmese-, és balladamondásra épülő videó verseny

Ha bírod a kalandot, ha úgy érzed, Te is vagy annyira bátor és elszánt, mint a mesék legkisebb királyfija, akkor gyere, és örökítsd meg egyik kedvenc mesédet. Mesélj, játssz, filmezz és mutasd meg, Te hogyan keltenéd életre a népmesék és a mesehősök világát!

A nevezőknek egy általuk választott népmesét vagy népballadát, balladát kell feldolgozni, akár forgatott, akár animációs video formájában. A pályamunka műfaja és technikai kivitelezése teljesen szabadon választott (pl. film, animáció, bábfilm, pixilláció, gyurmafilm, homokfilm, fotó animáció, papírkivágás, stop-motion, zenés videóklip stb.). A pályázat célja az anyanyelv, mesék általi megőrzése és ápolása, ezért az egyedüli megkötés, hogy a mesékben elhangzott szövegét a pályázóknak kell előadni. Ez alól csak a beszédben akadályozott, fogyatékkal élő versenyzők képeznek kivételt.

A felhívás a fiatalabb korosztályt is megcélozva és a 21. századi mobilkommunikációs eszközök létjogosultságát elismerve a mesemondás mellett a kreatív készséget, a vizuális megvalósítást próbálja erősíteni.

A versenyre korosztályi megkötés nélkül bárki jelentkezhet, maximum három pályaművel. Az egyéni indulás mellett lehetőség van csoportok (alkotócsoportok, stáb, szakkörök stb.) nevezésére is.

A sikeres nevezés feltétele a jelentkezési lap hiánymentes kitöltése. A videót az alábbi fájlformátumok valamelyikében kell feltölteni: .mpeg .mpg .mp4 .wmv

A pályaműnek szánt videoklipet a YouTube videó-megosztó portálra kérjük feltölteni „Magyar képmesék 2022” címmel. Kérjük, hogy az elektronikusan kitöltött nevezési lappal együtt küldjék meg a feltöltött videó linkjét is.

A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el. A közönségdíj az online szavazatok alapján fog eldőlni. A pályamunkák bemutatására és a díjátadóra a Magyar Képmesék regionális szemléjén kerül sor a Győri Nemzeti Színházban, ahol nyilvánosan levetítjük az előzsűrizett produkciókat, amik közül a legjobbak továbbjutnak a budapesti Gálára.

A zsűri értékelését követően a résztvevőket emléklappal, a helyezetteket oklevéllel és ajándékkönyvvel vagy DVD-vel jutalmazzuk.

 

A három verseny elődöntői azonos helyszíneken és időpontokban zajlanak, az alábbiak szerint:

Győri Nemzeti Színház: 2022. január 22. Jelentkezési határidő: 2022.január 15.

 

A versenyre a megjelölt határidőig lehet jelentkezhetni a mellékelt nevezési lapon, amelyen konkrétan meg kell jelölni, hogy melyik kategória elődöntőjére jelentkezik a versenyző. Lehetőség van több kategóriában is indulni, ehhez új jelentkezési lapot szükséges kitölteni.

A jelentkezési lap az alábbi linken érhető el:

 JELENTKEZÉSI LAP

A teljes felhívás ITT letölthető.

Kérdés esetén az alábbi email címen kérhet tájékoztatást:

Zánki – Tóth Enikő – versmondoversenyek@gmail.com

A felhívás és a jelentkezési lap www.vers.hu oldalról is letölthető. A verseny felmenő rendszerű, az országban több helyszínen megrendezett regionális döntőkről jutnak tovább a zsűri által kiválasztottak a budapesti országos gálára, amely a Fővárosi Művelődési Házban lesz, késő tavasszal, várhatóan május végén.

A verseny az Európai Unió és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

To Top