Barion Pixel
Connect with us

Radnóti özvegye átvette férje díját

Hírek

Radnóti özvegye átvette férje díját

A legfiatalabb Radnóti-díjas, Lutter Imre előadóművész, médiaszakember és Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, ugyancsak Radnóti-díjas rendező Budapesten, Radnóti Miklóssal közös Pozsonyi úti lakásában látogatta meg Gyarmati Fannit, Fifi nénit, a költő özvegyét és irodalmi emlékének gondozóját, ahol hosszú beszélgetésük során átadták a költőről elnevezett kitüntetést.

A Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság kétévente odaítélt díját idén Kántor Péter és Acsai Roland költők mellett Lutter Imre előadóművész kapta. A kuratórium még novemberben döntött arról, hogy a rangos elismerést az idén száz esztendős Gyarmati Fanninak is átadják.

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni, a Hetedik ecloga, a Levél a hitveshez és sok más közismert, méltán népszerű vers múzsája valódi összekötő kapocs a múlt és a jelen között. Hiszen nemcsak, hogy végigélte a XX. század vészterhes korszakát, a náci pusztítást, de férje munkaszolgálatainak és elhurcolásának közvetlen tanúja volt. 1935-ben házasodtak össze Radnótival, és ekkor költöztek a Pozsonyi útra a XIII. kerületbe. A lakás, amelynek berendezése nagyjából 77 éve ugyanaz, egykoron nagyon hamar az irodalmi élet bázisa lett: Schöpflin Gyula, Hont Ferenc, Baróti Dezső, Ortutay Gyula és Sík Sándor is állandó vendég volt itt. Az ajtón még ma is dr. Radnóti Miklós névtáblája áll.

Gyarmati Fanni visszavonultan él, ritkán fogad látogatót, interjút gyakorlatilag nem ad, még a századik születésnapján rendezett „Pozsonyi piknikkor” sem jelent meg az ünneplők előtt. Ennek ellenére Lutter Imrének és Kiss Lászlónak hosszasan mesélt a férjével együtt töltött időszakról, síelésekről, a víz iránti vonzódásáról, arról, hogy 85 éves koráig rendszeresen eljárt úszni. Beszélt arról is, hogy a hiedelemmel ellentétben nem ő adta a Járkálj csak, halálraítélt! című vers címét. A mai kultúrpolitikáról éles kritikát fogalmazott meg, és elmondta, hogy nagyon pesszimista amiatt, hogy meglátása szerint a társadalmi életből egyre inkább hiányzik a művészet iránti igény és fogékonyság.

A franciául és oroszul perfektül beszélő Gyarmati Fanni elmondta: számára a világirodalom legkedvesebb szerzői oroszok és franciák. Dosztojevszkijt, Puskint, Szolzsenyicint eredetiben olvassa, és gyakran beszél kortárs francia költőkkel telefonon. Fifi néni kérésére Lutter Imre Puskin egyik költeményét tolmácsolta neki oroszul, majd Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyvében nézték meg az irodalomtörténeti utalásokat Nemes Nagy Ágnesről, Tersánszky Józsi Jenőről, és a könyvet indító párosról, Radnóti Miklósról és Fanniról. Fifi néni fotókat és Radnóti-köteteket dedikált vendégeinek, majd beszélt arról, hogy férje, „Miklós bácsi” milyen habitusú ember volt, hogyan írt és olvasta fel első kézből a verseket feleségének.

A költőóriás 17 éves korában ismerte meg a nála három évvel fiatalabb Fannit. Az első lírai szerelmi vallomás egy évvel később született, „az aranyhajú lányhoz” írt költemény a Szent szerelmi újraélés című sorozat második verse volt. Gyarmati Fanni mentette meg az utókor számára a verseket, a fényképeket, férje naplóját és levelezését. Minderről naplójában emlékezik, ami ma még ismeretlen, és csak halála után válik nyilvánossá és hozzáférhetővé a minden bizonnyal irodalomtörténeti jelentőséggel bíró dokumentum.

Kiss László és Lutter Imre megköszönték Gyarmati Fanninak, hogy személye óriási hatással volt Radnóti Miklósra, és a világirodalom jó néhány kiemelkedő alkotását segítette világra. Sőt azt is, hogy ugyan Gyarmati Fanni is üldözött volt a holokauszt idején, de félelem nélkül mentette a zsidókat, és immár közel nyolc évtizede hű Radnótihoz, rendületlenül ápolja költőférje emlékét. „Mert ha Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni nem lenne a világnak, most nem tudnák átadni a Radnóti-díjat sem” – mondta a frissen kitüntetett Lutter Imre. Az 1971-ben alapított szakmai díj rangját egyébként a korábbi jutalmazottak neve is jelzi: mások mellett Nagy László, Juhász Ferenc, Ratkó József, Nagy Gáspár, Kormos István és Szécsi Margit kapta meg a díjat. Fifi néni a Radnótit ábrázoló emlékplakett mellé egy, az eredeti hű másolatát tartalmazó Bori notesz kéziratos kiadást kap, amit Lutter Imre az ünnepek után ad át, egy újabb látogatás alkalmával.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top