Puskin cenzúrázatlanul

Több mint 100 év után újra megjelentek Alekszandr Szergejevics Puskin cenzúrázatlan levelei az író összes műveit tartalmazó 11 kötetes gyűjteményben. Ezt a gyűjteményt a 20. század elején mindössze 10 példányban adták ki.

A kiadványok a 19. századi orosz költő verseit, prózai alkotásait és dramaturgiáit, valamint 1815 és 1837 közötti levelezését tartalmazzák szerkesztői és hatósági javítások, kihúzások nélkül. A cenzúrázatlan levelekkel együtt megjelentetett gyűjtemény a Szlovo (Szó) nevű orosz kiadóvállalat gondozásában látott napvilágot.

Puskin levelezését 1906 és 1911 között adták ki először a cári tudományos akadémia külön rendelkezése alapján, mégpedig két változatban. Az egyik változatban a “kevéssé illő” kifejezéseket kipontozták. A másikban nem változtattak semmit a szövegen, így a nem éppen irodalmi kifejezéseket is meghagyták.

A cenzúrázatlan levelezést tartalmazó gyűjteményt a 20. század elején mindössze 10 példányban adták ki, minthogy azokat a cári akadémia tagjainak szánták. Az oroszországi 1917-es bolsevik forradalom és a polgárháború éveiben azonban az akadémikusok könyvtárait, mint sok-sok más értéket, széthurcolták. A Puskin levelek néhány kötete azonban Vlagyimir Ligyin könyvgyűjtő, író tulajdonába került. Az irodalmár Matvej Siskov és David Ajzenstadt könyvkereskedőktől kapta azokat ajándékba.

A Szlovo kiadó most a 11 kötetből hármat az eredetit pontosan lemásolva, reprint formában jelentetett meg, köszönhetően a műgyűjtő lányának, Jelena Ligyinának, aki ehhez a köteteket rendelkezésre bocsájtotta. “Ritka alkalom volt, hogy megérinthettük Puskin eddig ismeretlen örökségét. A szövegekben nemcsak a központozást és a nyelvtant hagyták érintetlenül, de a nem helyénvalónak nevezett kifejezéseket sem húzták ki, amelyeket a költő oly bátran és a rá jellemző iróniával, eleganciával használt” – jellemezte a könyvkiadási különlegességet az orosz kiadó képviselője.

(forrás: múlt-kor.hu)

Puskin az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, aki mindhárom műnemben maradandó alkotásokat hozott létre. A modern orosz irodalmi nyelv megteremtője, költő, író, drámaíró. Szabadkőművességét ugyan egyesek megkérdőjelezik, de azt egyértelműen igazolja egy naplóbejegyzése és egy levele. Puskin 1821-es naplójában ez szerepel: “4 мая был я принят в масоны.”, azaz “május 4-én felvettek a szabadkőművességbe.”

Zsukovszkijnak 1826-ban írt levelében található a következő mondat: “Я был масон в Кишиневской ложе, т. е. в той, за которую уничтожены в России все ложи.” “Szabadkőműves voltam a kisinyovi páholyban, pont abban, amely miatt az összes oroszországi páholyt betiltották.” Ez az ironikus véleménye feltehetőleg abból származott, hogy I. Sándor cár nem sokkal belépése után, 1822-ben betiltotta országában a szabadkőművességet.

Egyik állami tisztségéhez 1832-ben egy olyan nyilatkozatot kellett aláírnia, amelyben kijelenti, hogy nem volt sem szabadkőműves sem más titkos társaság tagja. Ezt Puskin megtette, de soha senki nem rótta fel neki – pedig a titkosrendőrségnek hála, az illetékesek nyilvánvalóan tudtak mind szabadkőműves, mind más társaságokban játszott szerepéről.

A költészet a szabadságot jelenti számára, a Carszkoje szelói líceumban (1811) ismerkedik meg a szabadgondolkodás szellemével, a líceumban főleg a klasszicizmus kultusza uralkodik. A diákok verseket, költeményeket, antológiákat, folyóiratokat alkotnak. Legfőbb eszméik közé tartoznak a hedonista életelvek, a nemzeti szabadság és felvilágosodás szabad gondolatai.

Indulása, eszmélése: 14 évesen a Vesztnyik Jevropi közli első költeményét, majd 15 évesen a 18. század népszerű orosz költőfejedelme, Gyerzsavin a líceumban költővé avatja, s Puskint mint „a második Gyerzsavint” említi. Ifjúkori lírájában a dekabristák eszmeköre jelenik meg. Liberális irodalmi társaságok ülésein vesz részt, szatirikus dalokat és epigrammákat illetve politikai verseket ír a rabság és rabszolgaság ellen (pl: Óda a szabadsághoz, Csaadajevhez, A falu). Költeményeinek közös jellemzője a politikai szabadság követelése, a blaszfémikus és a társadalmi ízlés elleni lázadó hang. Ars poeticája ekkor: a művészet a tiltott dolgok színtere. Megírja első nagyszabású elbeszélő költeményét: a Ruszlán és Ludmila 1820-ban születik meg.

Száműzetésében írja az ún. déli elbeszélő költeményeket, A kaukázusi fogoly (1821), A bahcsiszeráji szökőkút (1824) és a Cigányok (1824) című alkotásait. Romantikus poémáiban már ekkor felbukkannak a realista jegyek.

1825-26-ban hazatér Mihajlovszkojéba, anyja birtokára, ahol egyetlen társa a dajka, Arina Rogyionovna. Költeményeiben balsejtelmek és tűnődések, merengő hang, az elmúlás gondolatai jelennek meg.

Történeti tárgyú munkákba kezd, s megszületik a Borisz Godunov (1825), mellyel megváltoztatja az orosz drámát. Később is ír történelmet feldolgozó munkákat, de utóbbiakban már nem maga az orosz történelem, hanem a művészet és az emberi szenvedélyek felé fordul érdeklődése, mint Mozart és Salieri (1830) illetve A kővendég (1830) című műveiben.

Romantikus életsorsokat és történeteket prózában is feldolgoz, erről árulkodnak Néhai Petrovics Belkin elbeszélései (benne A lövés, A postamester, A parasztruhás kisasszony, A hóvihar), és A pikk dáma. Célja az egyszerű és tömör fogalmazás.

Puskin a dekabrista mozgalom bukása után ismét a nemzeti történeti poéma és regény felé fordul: barátai emlékére írja az Üzenet Szibériába című versét. Költészetében folytatódik a szabadság gondolatának növekedése, s magát a váteszköltő szerepében látja, melyről árulkodik például A próféta (költemény). Nagy Péter korát a nemzeti szerveződés idejének érzi, s úgy reméli, hogy létrejöhet I. Miklós alatt is egy hasonló Oroszország. E gondolat több művében is megjelenik (Nagy Péter szerecsene, Családfám, Poltava, A bronzlovas). A történelmi ábrázolás csúcspontját A kapitány lánya (1836) című regénye jelenti.

Puskin népköltészet iránti vonzódása szorosan összefügg a történelmi érdeklődés gondolatkörével. Régi dalok, mondák motívumai elevenednek meg műveiben, majd az 1830-as évek elején meséket ír, a híresebbek közé tartoznak a Mese Szaltán cárról vagy a Mese a halászról és a kis halról. Ekkor keletkezik befejezetlen verses drámája, A sellő is. Művészetében egyesül a folklór hagyománya és a fennkölt irodalom.

Romantikus korszakának és életművének csúcspontját világhírű verses regénye, az Anyegin megírása jelenti. Egy 19. századi ifjú nemes ábrázolásával a felesleges ember életérzésének rajzát adja s mindeközben körképet nyújt az orosz életről, társadalomról. Világos és egyszerű stílusban, ám kiforrott zeneiséggel, az anyegini-strófa eszközével. Már ajánlásában is az olvasót célozza meg:

Nem a hideg, kevély világnak,
Neked szántam regényemet.
Bár adhatnék a hű barátnak
Ennél méltóbb hűségjelet,
Méltót hozzád, szép tiszta lélek,
Te szárnyaló és egyszerű,
Kiben költői álmok élnek,
S álmában élet van, s derű.
Vedd elfogult kezedbe, kérlek,
Pár tarka fejezet csupán,
Van köztük bús is, van vidám is,
Van népies és ideális;
Kissé gyarló gyümölcs talán:
Sok zsenge s hervadt színű évem,
Mulatság, ihlet s egy sereg
Álmatlan éj, borús kedélyem
S hűvös látás termette meg.

(ford. Áprily Lajos)

1830-ban a költő a Lityeraturnaja Gazetában ír, mely a dekabristák finomabb hangján szól. Az időszak azonban nemzetközi viszonylatban is forrongó eseményekkel szolgál, egymást követik a koleralázadás, a lengyel forradalom és a párizsi felkelés. A lengyel ügy „családi pöranyag” volt Puskin szemében, s hatására alkotja az Oroszország rágalmazóihoz és A borogyinói évforduló című munkáit.

Az irodalmi életben 1836-tól a Szovremennyik (jelentése: Kortárs) című folyóirat révén irodalomszervezőként is szerepet játszik. Folyóiratát Szentpéterváron 30 éven át adták ki.

(forrás: wikipédia)