Barion Pixel
Connect with us

Pályázat: Álljon meg egy novellára

Hírek

Pályázat: Álljon meg egy novellára

Ismét elindítja a JCDecaux az Álljon meg egy novellára! pályázatát. A nyertes munkák a főváros és a megyeszékhelyek legforgalmasabb utasváróiba kerülnek ki, az első három helyezett pedig pénzjutalomban is részesül.
„A kezdeményezéssel a JCDecaux nem csupán egy meglepő helyen örvendeztet meg igényes kultúrával nagyságrendileg egymillió olvasót, hanem azt is bebizonyítja, mennyire élő és sokoldalúan használható médium a citylight” – mondta Samu Tímea, a JCDecaux Hungary vezérigazgatója.
2017-es több, mint 2500 pályázat után tavaly már 3800 szöveg érkezett be a pályázatra. Ezek közül a Grecsó Krisztián József Attila-díjas író elnökölte szakértő zsűri választotta ki a legjobbakat, amelyek szerzői között akadt ismert író, neurológus, marketinges és újságíró is.
„Az írók országa vagyunk. Telis-tele titkos vágyakkal, rajongással, büszkeséggel, hogy ezen a cifra, gyönyörű nyelven írhatunk. A JCDecaux Hungary tavalyi novella-pályázata példátlan siker volt, tengernyi öröm, és még több remény. Muszáj folytatni” – fogalmazott Grecsó Krisztián.

Kapcsolódó kép

Az esélyegyenlőség garantálása érdekében a nevezés idén is anonim. Így a szerzők valódi kilétére csak azt követően derül fény, hogy a zsűri kiválasztotta azt a húsz novellát, amelyeket az utazóközönség 2019 nyarán olvashat majd országszerte.
„Fiatalokkal foglalkozó írószervezet társvezetőjeként tudom, hogy bármikor komoly tehetségek sétálhatnak be az ajtónkon. Éppen ezért mindig készen kell állnunk az újra, a meglepőre, a rendhagyóra, a zavarba ejtőre” – mondta Antal Nikolett, a Fiatal Írók Szövetségének társelnöke. Ő idén a zsűri tagja Korpa Tamás társelnökkel együtt, aki hangsúlyozta: „különösen nagy öröm, hogy a nyertes írásokkal rengetegen találkozhatnak, s a szövegek olvashatóak lesznek Magyarország városaiban.”

Képtalálat a következÅ're: „JCDecaux magyarország”

A minimum 3600, maximum 4000 leütés terjedelmű novellákat május 1-ig lehet beküldeni. Egy szerző legfeljebb három, próza formátumú szépirodalmi alkotással nevezhet. A legjobbnak ítélt alkotás szerzője 300 ezer forintos pénzdíjban részesül, a második 200 ezer, míg a harmadik helyezett 100 ezer forintot kap.
A verseny a JCDecaux mellett az Uni-ball tollak magyarországi forgalmazójának főtámogatói, valamint a Líra Könyv és az Athenaeum Kiadó támogatói tevékenységével valósulhat meg.

(forrás: kreativ.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top