Barion Pixel
Connect with us

Ő “Az én József Attilám”

Hírek

Ő “Az én József Attilám”

Több ezer résztvevővel zajlott Az én József Attilám című szubjektív versmaraton szervezői a Kossuth téri József Attila szobornál péntektől vasárnapig. Több ismert és közkedvelt művész is csatasorba állt a költő szellemiségének és örökségének megóvása mellett. A Magyar Versmondók Egyesülete szombaton fél 10-től volt színpadon.

Verselésre könnyű jó okot találni. Különösen akkor, amikor bármilyen vízió érdekében olyan kulturális értéket akarnak háttérbe szorítani bizonytalan másokért, mint József Attila.
Ez nem csak József Attila emlékét sérti, de fenyegeti a nemzet kulturális egységét is. Akaratlanul is fenyegető jelzés egyben az alkotás és gondolkodás szabadságára nézve. Olyan haszontalan dolgokért szeretnénk hát szólni, mint nyelv, gondolat, irodalom, film, színház, művészet – a magyar kultúra. Írják a szervezők.

Szeretnénk, hogy bárki odajöhessen hirtelen ötlettől vezérelve (vagy épp előre megfontolt szándékkal) és egy-két számára kedves vagy fontos verset, írást, vallomást elmondhatna, eljátszhatna, elénekelhetne, eltáncolhatna vagy akár meg is rajzolhatna József Attilától vagy az ő inspirációja nyomán. Tehát nem ragaszkodunk a JA-összes felolvasásához: bármi, ami József Attila életművéhez kapcsolható, belefér.

Reméljük, a hazai kultúrvilág és közember megszólításán túl kultúránk és József Attila külföldi barátait is sikerül bevonni némi technikai segédlettel, hogy megoszthassuk velük ami itt történik velünk és hogy a távolban egy-egy csoportba gyűlve ők is üzenhessenek nekünk.

Nem tüntetésként tekintünk tehát erre az eseményre, inkább csak piknikként, ahol megkínáljuk egymást étellel, itallal, de jó szóval is, jelezve, mennyire bennünk él József Attila öröksége, s hogy legalábbis mennyire nem ildomos bolygatni a helyét a Dunánál.
Úgy gondoljuk, ez közös ügyünk – a magyar kultúra ügye, no meg az emberségé. Ezért kérünk, remélhető részvételeden túl, vagy akadályoztatásod esetén helyette, segíts az egyszerűség kedvéért Versmaratonnak keresztelt esemény hírverésében!

A Versmaratont kizárólag erre a célra összeállt kis csapat élteti. Ugyan kinek-kinek megvan a maga (többiekével nem feltétlenül egyező) meggyőződése, akár elköteleződése is lehet, csoportként nem kötődünk se pártokhoz, se szervezetekhez – szögezték le közleményükben.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

To Top