Connect with us

November 13. – a Magyar Nyelv Napja

Hírek

November 13. – a Magyar Nyelv Napja

A Magyar Versmondók Egyesülete felhívással fordul minden, a költészetet az irodalmat szerető emberhez, hogy a Magyar Nyelv Napján mondjon, vagy olvasson el egy verset, vagy novellát.

November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem ráirányuljon a magyar nyelvre, amely kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapja.

Az Országgyűlési határozat szerint: „Az Országgyűlés, felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért -, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében, a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánítja”.
1844-ben az Országgyűlés kimondta, hogy a törvénycikk értelmében azután minden törvényt magyar nyelven alkotnak, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás. A törvényhozással párhuzamosan megkezdődött a magyar nyelv átalakításának vitája is. A törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.
Nem minden nyelvnek van azonban saját napja, de létezik olyan nyelv is amelyiknek kettő jutott. 2001 óta az ENSZ is ünnepli hivatalos nyelveit. Az angol nyelv napját április 23-án ünneplik, William Shakespeare halálának napján. Az arab nyelv napja december 18., mert 1973-ban ezen a napon vált az ENSZ hivatalos nyelvévé. A francia nyelv napja március 20., mivel a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét ekkor hozták létre 1970-ben. A kínai nyelv napján, április 20-án Cangjieről emlékeznek meg, mert a legenda szerint ő alkotta meg a kínai írásjeleket. Június 6-a az orosz nyelv napja, mivel ekkor született Puskin, akit az orosz irodalmi nyelv megteremtőjeként tartanak számon. A spanyol nyelv napja október 12-e, melyet Spanyolországban a nemzet napjaként ünnepelnek , hiszen ekkor lépett először Amerika földjére Kolombusz Kristóf.
A Magyar Nyelv Napja hazánkban évről évre alkalmat ad az oktatási, tudományos és a kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek a magyar nyelv megünneplésére, a hagyományőrzéssel kapcsolatos rendezvények megtartására, és újabb kezdeményezések, mozgalmak elindítására.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Anyanyelvápolók Szövetségével együttműködve készül az idei ünnepre.

***

Klaus Iohannis államfő kihirdette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett törvényt, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át, írta az MTI.

Forrás: MTVA

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Alacsonyan szállnak a stukkerek

    By

    Nagy csinnadrattával indul a Bujtor Filmfesztivál. Bujtor Balázs rendőr Zsiguliján gurul majd be a vörös szőnyeg elé Kardos doktor, vagyis Kern András augusztus 18-án csütörtökön, a Bujtor István Filmfesztiválon.

  • Hírek

    162 éve született a sikerszerző Gárdonyi

    By

    1860. augusztus 3-án született és 1922. október 30-án hunyt el a rejtőzködő, sikerszerző Gárdonyi Géza, az Egri csillagok szerzője. Egyike volt a 20. század elejének túlérzékeny, „kivonuló” alkotóinak, magát „kövek alatt nőtt...

  • Hírek

    Montágh Imre tragikus végű élete

    By

    Kisgyerekként lágerbe terelték volna, de a szüleivel megszöktek a halálvonatról. Aztán mikor végre mindenki megismerhette a helyes beszéd Paganinijét, egy tragikus baleset elvette tőlünk azt az embert, akinek még tízezreket kellett volna...

  • Egyéb kategória

    Versmondóból kulturális vezető

    By

    A kultúráért dolgozik tovább, ám helyettes államtitkári pozícióban Pataki András Jászai Mari-díjas, Radnóti-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének szakmai alelnöke.

  • Hírek

    104 film a Bujtor István Filmfesztiválon

    By

    Augusztus 18-tól ellepik a filmesek Balatonszemest. 147 nevezett alkotás közül 104 film került be a XIII. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába, s ezek közül 80 filmet meg is nézhet a közönség augusztus 18....

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top