Barion Pixel
Connect with us

Hírek

New York Times: Csurka-nekrológ

Nekrológot közölt Csurka Istvánról vasárnapi kiadásában a The New York Times. A szerző, Duoglas Martin szerint Csurka vezető magyar drámaíró és politikus volt, aki hipernacionalista és antiszemita nézeteivel konfrontálódott a Magyarországot kormányzó kommunistákkal, majd utána sokakkal. Emlékeztetett rá, hogy a Csurka vezette MIÉP, amelyet a nekrológ Jean-Marie Le Pen Nemzeti Frontjához hasonlított, az első szélsőjobboldali párt volt, amely a II. világháború után bejutott a magyar parlamentbe.

“Csurka az elkeseredett idősebb magyarokhoz szólt, felidézve a nemzet dicsőséges napjait, mielőtt az területének és lakosságának több mint a felét elvesztette az I. világháború utáni békerendezésben. Leszólta a magyar gének felhígulását, és kijelentette, hogy Magyarországnak nagyobb ‘élettérre’ van szüksége, a kifejezést Hitler használta a szomszédai megtámadásának igazolására. Olyan rosszindulatú célzásokat használt, mint a “törpe kisebbség”, amivel a zsidókra és cigányokra utalt. Védelmébe vette az erőszakos neonáci bőrfejűeket” – írta Martin.

Az írás említést tett Csurka 1956-os szerepéről, az azt követő beszervezéséről, valamint arról, hogy Antall József miniszterelnök 1993-ban, amikor “torkig lett” a MDF alelnökévé kinevezett politikus vitatott nézeteivel, leváltotta őt. A lap kitért arra, hogy az elhunyt drámaírónak az 1970-es években egyszerre öt darabját adták a budapesti színházak és hogy a The Toronto Star akkor “a legjelentősebb és legjellegzetesebb” mai magyar írónak nevezte.

(forrás: MTI/prae.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top