Barion Pixel
Connect with us

Nagy bajban az előadóművészeti szervezetek

Hírek

Nagy bajban az előadóművészeti szervezetek

A Színházi Kritikusok Céhe nyílt levelet fogalmazott meg az újabb kormányzati megszorítások miatt, ugyanis a független színházak, társulatok és alkotók 2012. október végén még nem jutottak hozzá idei támogatásukhoz. Ha ez így marad, az a nemzeti előadó-művészetünk végzetes elszegényítését vonja maga után.

A Színházi Kritikusok Céhének elnöksége aggódva figyeli a független előadó-művészeti terület működésének fokozatos ellehetetlenülését. Meggyőződésünk, hogy a független színházi és táncos csoportok a magyar színház egészének értékes és nemzetközileg is elismert, gazdag és változatos területét alkotják, melynek kiszámítható működése nem csak a teljes hazai előadó-művészeti szakma és a közönség érdeke, de a magyar kultúráé is általában.

kritikusA független színházak, társulatok és alkotók pályázati úton jutnak támogatáshoz. A független területen évek óta súlyosak az elvonások, idén azonban minden korábbinál kritikusabb helyzet alakult ki: 2012 október végén a társulatok és játszóhelyek még nem jutottak hozzá idei támogatásukhoz. A függetlenek 2012. évi működésére szóló pályázati döntések eredményeit szeptember végén hozta nyilvánosságra a tárca, október elején azonban kiderült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetését 17 milliárd forintos zárolás, illetve csökkentés sújtja. A tárca még nem kötött szerződést a helyekkel és társulatokkal az idei támogatásukat illetően (mellyel egyébként 2012. december végéig el is kell számolniuk), az esetleges zárolás vagy elvonás mértékéről sem értesítette őket.

Nem csak a független színházak üzemszerű működése, előadások rendszeres tartása válik így lehetetlenné, de a jövő tervezése is. Rendkívül aggasztónak találjuk, hogy a napokban több független színházi alkotó jelentette be: pénz hiányában kénytelen lemondani előzetesen meghirdetett előadásait. Rövid időn belül pedig nagy valószínűséggel olyan, Európa-szerte ismert és a magyar kultúrát külföldön képviselő csapatok fogják lemondani szerepléseiket, mint például a Pintér Béla és Társulata, vagy a Bodó Viktor vezette Szputnyik Hajózási Társaság.

Meggyőződésünk, hogy ennek az értékes területnek a fenntartása, támogatása, fejlesztése állami, kultúrpolitikai feladat. A független alkotóművészet hozzájárul a nemzeti kultúra sokszínűségéhez, a tehetségek gondozásához, a gazdag közösségi kultúrák létrehozásához. Ha a terület jelen állapotai tartósak maradnak, az nemzeti előadó-művészetünk végzetes elszegényítését vonja maga után.

A közleményhez kapcsolódik, hogy a zárolás miatt elmaradnak az Artus előadásai: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) független színházaknak megítélt támogatásának folyósításáig a meghirdetett előadásaikat nem tudják megtartani – áll az Artus – Goda Gábor Társulatának honlapján.

Bár még nincs hivatalos eredmény és tájékoztatás arról, hogy a VI-os kategóriába tartozó független színházakat milyen mértékben sújtják a tervezett zárolások (melyekből végül korábban elvonás lett), többek között a Kerekasztal műsortervét is érinti a bizonytalanságok miatt kialakult helyzet. Az ő közleményük szerint: “A novemberre tervezett jászberényi Bosszú c. előadások elmaradnak a meghívó és a meghívott anyagi helyzete miatt. Sajnos nem élhetünk azzal a nagyvonalú gesztussal, hogy felajánljuk, ingyen megtartjuk az előadásokat, mert – bár a színészek sokféle áldozatra képesek – az útiköltség mindenképpen pénzbe kerül, és jelenleg ezt sem vállalhatjuk. Kérjük a szakmai érdeklődőket, hogy az előadások előtti napokban tájékozódjanak programunk alakulásáról a műsor rovatban, vagy kérjenek tájékoztatást telefonon: 06 30 274 90 66″.

A zárolások és a kultúrát minden eddioginél rosszabbul érintő megszorítások miatt tiltakozik a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ), a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE), a József Attila Kör (JAK), a Kortárs Építészeti Központ (KÉK), a Magyar Bábművész Szövetség, a Magyar Filmművészek Szövetsége, a Magyar Írószövetség, a Magyar Színházi Társaság (MSZT), a Magyar Táncművészek Szövetsége (MTSZ), a MOME line, a Szépírók Társasága és az Unima Nemzetközi Bábművész Szövetség Magyar Központja is.


(forrás: színház.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    SZFE: autonómiát követelnek a hallgatók

    By

    Újra felerősödtek a feszültségek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: hallgatók és oktatók egy része szerint az intézmény működése továbbra sem tükrözi az egyetemi autonómia szellemiségét, ezért vezetői változásokat sürgetnek.

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top