Barion Pixel
Connect with us

Molnár Gál Péter meghalt

Hírek

Molnár Gál Péter meghalt

Hetvenöt éves korában elhunyt Molnár Gál Péter, lapunk és a magyar színházi élet évtizedeken át meghatározó kritikusa, dramaturg és színháztörténész.

Molnár Gál Péter, aki MGP-ként írta be magát a színház- és a médiatörténetbe, 1961-ben szerzett diplomát dramaturgként, de már 1960-ban a Petőfi Színház dramaturgja lett. A hatvanas évektől a Népszabadság kulturális rovatának munkatársa, egészen 1978-ig. Ekkor ugyanis a caracasi filmfesztiválra indult – madridi átszállással – a Ferihegyi repülőtérről. A vámvizsgálatnál elkérték tőle a cigarettatárcáját, amely egy kicsempészésre szánt mikrofilmet rejtett. A mikrofilmet előző nap az akkori demokratikus ellenzék ismert személyisége, Kenedi János adta át neki, és a párizsi Irodalmi Újságnak írt cikkét tartalmazta. Az írás így is megjelent, de MGP-nek mennie kellett a pártlap Népszabadságtól.

Ekkor Molnár Gál a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa lett, majd dramaturgként dolgozott a Pécsi Nemzeti, a Békés Megyei Jókai és a Veszprémi Petőfi Színházban. 1988-tól ismét a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa volt.

2004 novemberében elismerte, hogy 1963-ban aláírta a belügyi beszervezési nyilatkozatot. Mint kiderült, a színikritikus azért lépett a III/III-as csoportba, mert homoszexualitása miatt megzsarolták.

Meghatározó színikritikái mellett megannyi tanulmányt és könyvet is publikált: Honthy Hanna és kora (1967), Olvasópróba (1968), Rendelkezőpróba (1972), Izgága Színház (1974), Színházi holmi (1976), Emlékpróba (1977), A Latabárok (1982), A Páger-ügy (1988), Latinovits (1990), Hogyan csináljunk rossz színházat? (1994), A pesti mulatók (2001).

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

  • Hírek

    Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat

    By

    Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.

  • Hírek

    Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke

    By

    Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.

To Top