Barion Pixel
Connect with us

Mindenütt ott a mozgó könyvtár

Hírek

Mindenütt ott a mozgó könyvtár

Egy nyugalmazott tanár járja Olaszországot furcsa autójával, mert szerinte az olvasás nem a kivételezettek luxusa.
A nyugalmazott tanár mozgókönyvtárrá alakította háromkerekű furgonját, amit Bibliomotocarrónak, (kb. automobilizált könyvtárnak) nevezett el.
A kötetekkel megpakolt kisbusszal Dél-Olaszország Basilicata régiójában hegyek és dombok között olyan eldugott kis falvakba zötyög el már 20 éve, mint San Paolo Albanese. Utóbbi községben összesen két általános iskolás gyerek él, egy testvérpár, a legközelebbi település 100 kilométerre van, de ez nem akadályozza meg La Cavát, hogy vasárnap hozzájuk is elmenjen. (A községben összesen 278-an laknak a 2017-es adatok szerint.)A könyvek nélkül a gyerekek gyakran magányosak” – magyarázza Antonio La Cava a BBC róla forgatott kisfilmjében.

Képtalálat a következÅ're: „mozgókönyvtár”

“A gyerekeknek joguk van hozzá, hogy megkaphassák a könyveket, amiket szeretnének. Létfontosságú, hogy új olvasókat találjunk. Nem akartam egy olyan országban megöregedni, ahol senki sem olvas” – meséli az utazókönyvtáros, hogy miért is fogott bele a munkába. A program keretében irodalmi workshopokat is tartanak azoknak a környező településeknek az iskoláiban, ahol a lakosok száma nem éri el az ezer főt. Ezeken az előadásokon az olvasás népszerűsítése mellett arra is bátorítják a gyerekeket, hogy maguk is írjanak, vagy épp forgassanak rövidfilmeket az olvasmányélményeik alapján.

“Jó döntésnek tartom, hogy egy háromkerekű járművel fogtam neki a mobilkönyvtárazásnak. Ez a szerény és csöppet kényelmetlen közlekedési eszköz azt az érzést kelti bennem, hogy ez volt a helyes döntés.” Az apró furgonnak szimbolikus jelentést is tulajdonít a büszke sofőr:

Ez a jármű bárhova eljut, ezzel is azt az érzetet akarom erősíteni, hogy a könyvek mindenhova eljutnak.

“A mozgókönyvtár elérhető, ahogy a kultúra is.” Le szeretne számolni azzal a képpel, hogy a kultúra valami arisztokratikus dolog, ami a kevesek luxusa. Ehelyett azt mutatja meg, hogy a népé – mindenkinek szól és jöhet bárkitől.”

Itthon nem magánemberek, hanem maguk a könyvtárak szervezték meg, hogy különféle járművek, eleinte villamosok, majd buszok szállítsák a köteteket az olvasókhoz. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1945-ben bővítette villamoskönyvtárakkal a szolgáltatásait, ezeket 1973-ban a jóval praktikusabb buszokra cserélte. Mindössze egy évvel ezután vidéken is elindult az első könyvtárbusz. A pécsi Csorba Győző Könyvtár mobilkönyvtárai idén már 45 éve gurulnak a környéken. Hasonló buszos szolgáltatás Miskolcon és Nyíregyházán is üzemel.

(forrás:fidelio.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Jön a PesText irodalmi fesztivál

    By

    Idén ősszel immáron hatodik alkalommal találkozhat a közönség a kortárs világirodalom fontos szereplőivel a PesText Fesztiválon, amelyet a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ)...

  • Hírek

    Keresettek az antik könyvek

    By

    Nincs konkrét mérőeszköz arra, hogy mi számít különösen értékes, antik besorolású könyvnek, ám ha a családi könyvtár darabjai elég régiek és elég jó állapotban megőrződtek, esetleg még manapság felkapott kategóriába is tartoznak,...

  • Hírek

    Legendák lepték el a várost

    By

    Rolls-Royce és Zsiguli, Hollywood és Ötvös Csöpi, régi és vadonatúj filmek, sztárok és a közönség, szakma és szórakozás – négy nap alatt több mint tízezren látogatták a 14. Bujtor István Filmfesztivál programjait...

  • Hírek

    Elindult a visszaszámlálás

    By

    Csütörtökön nagy csinnadrattával nyit a Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen! Minden este egy Ötvös Csöpi film az élő legendákkal, felbecsülhetetlen relikviák a rajongóknak, az ikonikus filmjelenetek makettjei, autómatuzsálemek százai, koncertek tucatja, ételkóstolók, retro...

  • Hírek

    Filmek és sztárok Bujtor nyomában

    By

    Sorra jelentkeznek be az ismert színészek, rendezők, producerek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválra. Az Ötvös Csöpi filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év...

To Top