Barion Pixel
Connect with us

Mezítlábas tisztelgés József Attilának

Hírek

Mezítlábas tisztelgés József Attilának

József Attila költészete előtt tisztelegve több mint egy tucatnyian gyalogosan teszik meg a Szeged és Makó közötti utat azon a zarándoklaton, amely szerdán reggel indult el a Tisza-parti városból.

1922 nyarán József Attila Kiszomboron házitanítóként dolgozott. Augusztus 18-án feltehetően gyalog bejött Szegedre Juhász Gyulához, aki elvitte a diákköltőt a Színház és Társaság című lap szerkesztőségébe, ahol több versét is elfogadták közlésre – mondta Odorics Ferenc egyetemi docens, a túra egyik szervezője az MTI-nek. Hozzátette: a tizenhét esztendős fiatal ettől kezdve tekintette magát “hivatalosan” is költőnek.

József Attila feltehetően augusztus 20-án hajnalban indult vissza gyalogosan, mezítláb Makóra. A zarándoklat résztvevői nagyjából ezt az utat teszik meg a Szegedi Tudományegyetem központi épülete előtt álló József Attila szobortól a költő nevét viselő makói gimnáziumig, ahol szintén látható a poéta egész alakos portréja.

A résztvevők – akik közül többen is mezítláb gyalogolnak – a zarándoklat minden kilométerénél elszavalnak vagy felolvasnak egy-egy verset a költőtől.

Furcsa véletlen, de a két szobor között a Tisza- és Maros-töltésen vezető út hossza pontosan 32,6 kilométer, annyi, ahány évet József Attila élt – mondta Odorics Ferenc.
Forrás: MTI

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

To Top