Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Merlinből Átrium

Kis csoport gyűlt össze kedd este a Margit-körúti Átrium mozinál, mely a múlt héten ismét a figyelem fókuszába került: a 2001-ben bezárt filmszínháznál az egykor tevékeny mozivédők tüntettek.

A főpolgármesteri kabinet múlt csütörtöki ülésén született meg a döntés arról, hogy a Merlin Színház a Margit körúton tíz éve üresen álló Átrium moziba költözik januárban. A magánszínházat működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány szerződése az év végén jár le a Gerlóczy utcai épületre, így a Magács László vezette színháznak költöznie kell a Deák téri Városháza szomszédságából.

A mozivédők egyesülete kedd este közleményben tudatta, hogy harminc fő részvételével „sikeresen” tüntetett az Átrium mozi előtt, és az eseményre Magács László, a Merlin Színház igazgatója is hivatalos volt. A demonstráció azonban nem ellenséges hangulatban zajlott: az igazgatótól elárulta, már jóval korábban bejelentették, mintsem az egykori filmszínház jövőjével kapcsolatos hírek napvilágot láttak. A csoport amellett, hogy általánosságban a budapesti művészmozik fontosságára hívta fel a figyelmet, arra volt kíváncsi, mekkora szerepet kapnak majd a mozis programok a harmincas években art deco-stílusban épült műemlékben.
Magács László arról is beszámolt, amit nekik: noha ő elsősorban színházi szakember, nagyon fontosnak tartja a filmes programok megjelenését a műsortervben, és nem véletlen, hogy az új helyszín az Átrium Film-Színház nevet kapja majd. Aminek pedig a mozivédők külön örülhetnek, az az, hogy a programok sorát egy élő zenével kísért némafilmes vetítéssorozat nyitja meg várhatóan októberben (az első színházi előadás januárra várható).
Az Átrium Film-Színház jövőjével kapcsolatban még zajlanak a tárgyalások, valószínű azonban, hogy a korábban az alternatív kategóriába sorolt Merlin Színház a fővárossal kötött közszolgáltatási szerződés értelmében a többi fővárosi színházzal megegyező rangba, kiemelt kategóriába kerül.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top