Barion Pixel
Connect with us

Megszűnik a Kultúrház

Hírek

Megszűnik a Kultúrház

Világhálós források adták hírül, hogy megszűnik a Magyar Televízió Kultúrház című műsora, amely az utóbbi hat évben rendszeresen beszámolt a hazai kulturális élet legfontosabb eseményeiről. Lapunk a köztévé illetékeseitől kért tájékoztatást. Az MTV Kommunikáció közlése szerint a köztévé “valóban készül egy új, a jelenleginél szélesebb merítésű, frissebb, gazdagabb tartalommal szerkesztett kulturális műsorral”.

Az MTV tájékoztatása szerint az új műsor koncepciója és stábja most alakul; amely nagyrészt a Kultúrház stábjára épül majd. A közlemény hozzáteszi: az új műsornak “címe még nincs, ahogyan kinevezett műsorgazdája (műsorvezető, vezető szerkesztő) sincs még. A műsor az őszi struktúrával indul.” Arra vonatkozóan, hogy mi indokolja a Kultúrház megszüntetését, nem kaptunk magyarázatot, mint ahogy arról sem tájékoztattak, milyen elképzelések, elvárások fogalmazódtak meg az új műsorral kapcsolatban.

A meg nem erősített hírek szerint a tervezett adássorozat az Új Idők címet kapná (ez a huszadik század első felében Herczeg Ferenc erősen konzervatív irodalmi lapjának címe volt). Ha ez a szellemiség térne vissza, az valóban nehezen lenne beilleszthető a Kultúrház eddigi karakterébe.

Az MTV saját fejlesztésű adássorozata, amely első szerkesztő-műsorvezetője, Erdős Gábor ötletéből született, és 2004 őszén indult, friss, nyitott szemléletet hozott a képernyőre. Az adások a legkülönbözőbb kulturális-művészeti törekvések bemutatására vállalkoztak, és főként a fiatalabb nézők körében váltak népszerűvé.

Kezdetben naponta kétszer 25 percben jelentkezett a műsor, majd napi 12 perces kulturális hírműsorként folytatódott, amelyet heti 50 perces adás egészített ki. Mostanra már csak az utóbbi maradt vasárnap késő esti adásidővel. A műsorvezetői stáb, Erdős mellett Galamb (Galambos Péter), Rózsa Péter és Winkler Nóra – mára az utóbbira szűkült.

Tévés berkekben köztudott, a kulturális életben voltak ellenzői a Kultúrháznak, főként olyanok, akik adott esetben nem szerepeltek az adásban, és rosszallásuknak hangot is adtak. Az utóbbi egy-két évben némi politikai színezetet is igyekeztek adni az ellenvéleményeknek: “nem kellően értékcentrikus”, “túlságosan liberális” minősítések is megfogalmazódtak róla, de csak a háttérben.

Valójában – híreink szerint – a politikai paletta egyik oldaláról sem gyakoroltak nyomást a tévévezetésre a műsorral kapcsolatban, a Kultúrház mégis fokozatosan teret (műsoridőt, műsorkészítőket és büdzsét) veszített. A folyamat egybe esik az MTV kulturális műsorainak visszaszorulásával, azzal a folyamattal, amelyben – részben financiális problémák miatt – csak a politikai adások maradtak fontosak.

Mára Veiszer Alinda kulturális személyiségeket bemutató Záróra című műsora mellett a Kultúrház az egyetlen élő kultúrával foglalkozó produkció. A műsor megszüntetését összefüggésbe hozzák azzal, hogy az elnök nélküli, átmeneti állapotban levő MTV vezetése alkalmazkodni próbál a Fidesz “forradalmi” hatalomra kerüléséhez, és igyekszik “kitalálni”, milyen jellegű műsorokat látna szívesen az új kormányzati erő. Hogy mire jutottak, az ősszel kiderül.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

  • Hírek

    Quentin Tarantino színházba költözik

    By

    Színdarabbal folytatja pályafutását a kultikus amerikai filmrendező, Quentin Tarantino: a műből készült előadót várhatóan 2027 januárjában mutatják be Londonban – értesült a Deadline. A rendező már tavaly nyáron jelezte, hogy a darab...

To Top