A Juhászné Bérces Anikó felhasználó összes verse >>>
Álom hava
Telet hozó, morcos ember,
ködben csoszog a december.
Haján, bajszán csillog a dér,
kopár ágon süvít a szél.
Advent köszönt rá a népre,
reményt hozó közelsége
örömteli fénybe ível,
csodát művel a bús szívvel.
Elmenekül a sötétség,
rejtőzködik a rút vétség.
Várakozás hitet éleszt,
jóra vágyik már az élet.
Érkezik a piros subás,
nagy szakállú, vén Mikulás,
gyorsjáratú szarvasszánnal,
égen, földön szinte szárnyal.
Ajándékkal megpakolva
roskadásig a puttonya.
Szét is osztja csendben, halkan,
mire hasad az új hajnal.
S köd előtte, szél hátába,
senki sem ér a nyomába.
Csípős hideg, fagyott a föld,
az erdőben egy vadász lőtt...
Riadt az őz, lapul a nyúl,
bízva, sorsa jól alakul.
Varjú károg, hol van a nyár,
élelemre vár sok madár.
Szívét kinyitja az ember,
hogy örömet így szerezzen,
s szeretetét adagolja
ajándékba csomagolva.
Otthonokban sürgés-forgás,
ragyog a fa, üde, formás,
bejgli, számos finom falat,
káposztában gombóc dagad.
Mikor a zaj elcsendesül,
a szív nyugalomba merül,
szeretetet ont szerteszét
karácsonynak szent éjjelén,
és áldást kér hópehelyként
a szenvedő betegekért,
téli álmát alvó tájra,
s békességet a világra.
Csendet szakít a trombita,
tüdő dagad, alig bírja.
Pohár koccan, malac visít,
ki botorkál ma odakint?
Vándorbottal a kezében,
pár könnycseppel a szemében
fáradt óév lassan lépdel,
s parolázik az új évvel.
2020. november 24.