A Farkas Ilona felhasználó összes verse >>>
Ábránd
Ábránd
Bárcsak lehetnék én dalos kis csalogány:
Repülnék, ahol a fényesség halovány,
Zengve köszönteném a felkelő napot,
Szívemből énekelném a legszebb dalom.
A zord felhők palástját csőrömbe fognám,
Fényes naptól messze, végtelenbe dobnám.
Arannyal szőtt sugárhaj omlana földre,
A sok-sok madár most versengve köszönne.
Ó, ha nőhetnék én terebélyes fára,
Sokmillió lombra és számtalan ágra;
Puha toll-ágyat vetnék minden madárnak,
Árnyékot adnék a megfáradt ősz párnak.
Takarója volnék a szerelmeseknek,
Otthona lennék a sok apró életnek.
Magasra törve harsonáznám az égnek:
Idelenn özöne van jónak és szépnek.
Ha én folyó volnék: messze földre folynék,
Hullám-fodraimból fehér habot vernék;
Egyetlen élőlénynek - ha lenne szomja,
Bőven adnám vizem, hogy a szomját oltsa.
Éltetném a földnek minden veteményét,
Pompázna mindenhol a sok virág és rét.
A tündöklő nap is bólogatna méltán,
Friss zápor hullatná örömkönnyét énrám.
Hatalmas ház lennék: bárkit befogadnék,
Az út vándorainak hajlékot adnék,
Szomját-éhét olt’nám, lenne itt nyugalma,
Haragos éjben félelme kint maradna.
Árva gyerekeket szeretettel várnám,
Magányos szenvedőknek ajtómat tárnám;
Bennem mindenki a boldogságra lelne,
Szeretet–gyöngyvirágnak kinyílna kelyhe.
Filo-csibi
