A Gelbmann Gábor felhasználó összes verse >>>
Fellegbeli balladák
Felhőpárnád bársonyáról, tekintettél engem. Egy nem e világi érzés, súgta azt hogy ott kell lennem. Minden rendben, működött köztünk csendben, Még vitt minket a sodrás, és veled voltam a mennyben. Mert te láttad amit látok, és érezted amit érzek. Veled halhatatlan vagyok, nélküled halandó ként vérzek. Mert egyszer te támadsz, és egyszer pedig te védesz. Azt mondod hogy megértesz, de a szíved mélyén elégetsz. Szerintem elég lesz, csak indulj el és ne kérdezz. Nem szív a szív ha nem dobog, csak ott áll és már nem érez. Felettünk a felleg fénye, fogd meg a kezem és gyere. Mert nélküled folyton megcsap, a magány hideg szele. De mikor itt vagy velem, az idő szinte repül. De én nem engedlek el, küzdök kerül amibe kerül. Hisz elmondtam már sokszor, mennyit jelentesz nekem. Olykor lapra fest a tintám, és vezeti a kezem.
Ha megfogod a kezem, a boldogság kapuja kitárul. Fellegbeli balladáktól, pattan el a gitár húr
Gyakran ördögien nézel, mégis angyali a mosoly. A szívem kulcsa nálad, de a szívem mégsem fogoly. Önszántából szeretne, egy angyal mellett lenni. Mert rajta kívül más, nem tudná megihletni. Nekem csak te kellesz, baba senki más. Ez a szívből, egy őszinte vallomás. Mert te vagy az a lány, ki boldogsággal tölt föl. És a szívemen egy hatalmas, jéghegyet tört föl. Egy angyal flörtöl, egy magamfajta csibésszel. És nem csalja meg soha, mert ez az angyal kivétel. Csábulatba estem, aztán mindennap kerestem. A szívem múzsáját is, angyalnak neveztem. Ezt a párost, a felleg fogja körbe. Egyenes az utunk, egy csöppet sem görbe. A fentiektől kaptam, és úgyis bánok vele. Hogy a szíve a bókjaimtól, legyen mindig tele.
Ha megfogod a kezem a boldogság kapuja ktárul. Fellegbeli balladáktól, pattan el a gitár húr
Elúszik minden álom, ha elúsztatod a könnyeket. Ha meglátod a változást, mi mindent tönkre tett. A fátyol mely eltakar, az álmaimból szőtted. Három pálcával lőtted, mégis glória fölötted. Na de megviccel a valóság, ha véget ér az álom. Az idő senkire sem vár, a fényt az út végén már látom. A saját utam járom, a páratlanság a párom. De egy percig meg nem bánom, ez egy megvalósult álom. A szelencét feltárom, csak egy lakat van a záron. Egy lakatlan világon, hol nincs lenyomat a záron. Csupán csak exit az exeknek, ilyen az egzisztenciám. De magyarázd meg, mért jó ilyen presztist tenni rám. A béke és a csend, az egyensúly nahát. Hát halld meg a szavát, csak úgy mutatja magát. Ködbe borult minden, az alkonyat rejt el. Szemed tűkrében veszejt el, de ő sosem felejt el.
