A Kecskés Julianna felhasználó összes verse >>>
Szavakba zárt fájdalom
Ma szivárvány az élet,
mindent rózsaszín fény ölel,
halk andalító ének,
mámorító vágy, s a szerelem.
...de...
nem érzed-e majd, hogy
megcsalt az Élet?
Délibáb volt a szivárvány képzet,
mert, hogy nap vagy hét,
de lehet, hogy év vagy évek
melyben engedi a sors,
a boldogságot véled?
nem érzed-e majd akkor,
hogy becsaptalak,
mesével, csalfa fénnyel
megcsaltalak?
Nem vádolsz-e akkor néma,
fájó száddal,
szívedben vérző,
titkolt fojtó vallomással?
Nem érzed-e akkor, hogy
elhagytalak téged,
mint hűtlen, gonosz anya
a kisdedet?
Nem mondod-e akkor,
csalfa játszi tündér
elfeledlek végleg?
...ha...
Téged kérne vissza, álnok,
hazug képpel
a sorskovács, s hitben az Isten
elvenne tőlem,
elragadva fájó, messze végtelenbe,
s árny járt végtelen tájon, követni
nem enged,
Ott nem látszik a lépted,
oda majd a lelkemmel
kísérlek el téged…
lelkemmel ölellek,
lelkemmel etetlek,
lelkemmel altatlak,
lelkemmel becézlek,
s míg
veled leszek ottan,
a testem, mely
egy lesz a porral, még nem
mehet veled,
a végső hosszú útra, mert
dolga volna itt, még
nevelni, szeretni, nélküled mégis
embernek lehetni,
/gyermekeinknek/.
Megbocsátasz nekem a
hűtlen társnak?
Fogadod-e lelkem, árnyi
úti társnak?
Adsz-e onnan erőt, mind ezt
elviselni…
Adsz-e annyi lángot, hogy
földön tudjak menni?
