Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Meghalt Gesztesi Károly

Az 56 éves színész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség, és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, az orvosok nem jártak sikerrel.

Gesztesi Károly színész, szinkronszínész 1963. április 16-án született Budapesten. Születésekor Tóth Károlyként anyakönyvezték, később felvette édesanyja második férjének nevét. Három házasságából öt gyermeke született.

Képtalálat a következőre: „gesztesi károly

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társaságának tagja volt. Ezután Hollandiába utazott néhány hónapra. Az 1990-1991-es évadra a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt. 1992-1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994-1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. 1998 óta szabadfoglalkozású.
Rengetegen szólaltak meg az ő hangján
Játszott a Jóban Rosszban című televíziós szappanoperában és megannyi magyar mozifilmben, a Szabadság, szerelemben, a Csak szex és más semmiben, a Valami Amerikában, de ő alakította Álmos vezért is a Magyar vándorban.

Képtalálat a következőre: „gesztesi károly magyar vándor

Gesztesi volt az egyik legismertebb magyar szinkronszínész. Ő volt a Szupercsapat című akciósorozatban Rosszfiú magyar hangja, a Trónok Harcában Robert Baratheon, a Shrek című animációs filmekben a címszereplő magyar hangja, de gyakran szinkronizálta Sylvester Stallonét is, valamint ő adta a Ponyvaregényben Quentin Tarantino magyar hangját is.
“Voltam én az ország legjobb papája, de tivornyázó színésze is, mindig a végletek emberének tartottak, ám a családom és a hozzám közel állók tudják, hogy teljesen átlagosnak mondható, emberi életet élek” – nyilatkozta tavaly szeptemberben. Gesztesi akkor elismerte, hogy volt egy rossz időszak az életében, de életmódot váltott, és sikerült kijönnie belőle.
“Amit kellett, elengedtem, elfelejtettem, és nem nézek vissza, de mindenre emlékszem. Tudom, hogy nem véletlenül és nem hiába voltam olyan mélyen. De most jó minden, ez köszönhető az istenhitemnek.”

Képtalálat a következőre: „gesztesi károly magyar vándor

A színésszel a napokban készített interjút a Bors, ez a baleset napján jelent meg. Gesztesi a beszélgetés során hosszan mesélt arról, milyen mozgalmasan telt a tavalyi éve, és hogy még rengeteg terve van: új erőre kapott, több mint 200 előadásban szerepelt, a Páratlan Páros és A Miniszter félrelép is nagy sikerrel futott. “Számomra a színészet olyan, mint egy jó edzőtábor. Kifulladásig kell csinálni, bennem pedig még jó pár maraton van” – mondta.

(forrás: index.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top