Barion Pixel
Connect with us

Meghalt a későn érő író

Hírek

Meghalt a későn érő író

Harry Bernstein 96 éves volt, amikor első művét kiadták. A zsidó származású író egyik legnagyobb műve a „Láthatatlan Fal” című könyv, mely fiatalkoráról és a keresztény -zsidó ellentétekről szól.

Bernstein több mint 40 könyvet írt élete során, de a legtöbb kéziratot megsemmisítette miután azokat a kiadók visszautasították. Sosem hagyott fel a próbálkozással, így végül eljött számára a nagy siker. 98 éves korában Guggenheim ösztöndíjat is kapott, hogy folytatni tudja írói munkásságát.

A „Láthatatlan Fal” Bernstein keserű gyerekkoráról szólt. Családjával egy angol városkában élt, utcájuk egyik oldalán keresztények, másik oldalán zsidók laktak. Mint a memoárban leírja, az utca folyamatosan konfliktusok helyszíne volt. Annak ellenére, hogy komoly ellentétek dúltak a két vallás képviselői között Bernstein nyolc évig egyfajta követként szolgált nővére és szerelme, egy keresztény fiú között.

Második könyve „Az álom” már fiatalságának chicagoi éveiről szól a nagy gazdasági válság idején, míg harmadik memoárja „Az Arany Fűz” házasságáról szól.

Bernsteint két gyermeke gyászolja.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

To Top