Kultkocsmák, mint a versek új otthona

Költészeti est, irodalmi szalon, népzenei klub, koncerthelyszín, kiállítóhely sőt mozi: ezt mind megtalálhatja, aki belemerül a pesti Király utca két oldalán elterülő romkocsmavilágba. És máris itt az első vitakérdés: romkocsma vagy kultkocsma?

A magyar fiatalok mellett a külföldiek is előszeretettel látogatják a romkocsmának vélt intézményeket – a náluk szokatlan enteriőr és a hazájukban tapasztaltakhoz képest alacsony árak miatt, nyilván. Ha csak ennyi volna az egész, nem érné meg róluk írni ezeken a hasábokon. Mert jó pár olyan műintézmény működik Budapesten, ahol az „elvárásoknak” megfelelő környezetben lehet fogyasztani, miegyéb – de mégsem a kocsmajelleg dominál. Még akkor sem, ha a fő bevételi forrásokat nyilván a pult termeli. Hanem a kultúraközvetítő tevékenység. A romkocsma kifejezés tehát félrevezető: bár számos fővárosi helyet ezzel az elnevezéssel illetnek, klasszikus romkocsmából csak nagyon kevés működik. Legyen inkább kultkocsma, alkotóház. Hely, ahol mondjuk operaperformance közben lehet fröccsöt szürcsölni. Budapesti állatfaj. De hogy találják meg a szervezők az ilyen, többnyire funkciójukat vesztett, elhagyatott helyeket?

– Inkább az épület bukkant ránk, mint mi rá – mondja Ongjerth Dániel. A nevét az Akácfa utcai épületben működő fogtechnikusról kapó Fogasház csapatának tagja 2005-ben önkéntesként kezdett dolgozni a Tűzraktárban, majd a Gázgyár hasznosításánál is próbálkozott. Később barátaival köztérhasznosítási, közösségi programokat kezdett szervezni, például stopversenyt vagy filmklubokat, kiállításokat a város különböző pontjain. Mikor megismerkedtek a Szimpla Kertesekkel, azok őket ajánlották programszervezőnek a 2009-ben meg nyíló Fogasház üzemeltetőjének. Utóbbi a hely vendéglátásáért volt felelős, Ongjerthék pedig a hely arculatáért, sajtójáért és programjaiért. Augusztusban nyitottak, októberig üzemeltek, majd 2010 májusában indultak újra, ekkor már új csapattal és a téliesítés terveivel.

Ahogy jött a hideg, érezhetően szükségessé vált a téliesítés, amire a vállalkozó-üzemeltető már nem volt hajlandó, ezért továbbadta a bérleti jogot a Fogasház mostani csapatának. Az épületet magánbefektetőtől bérlik azóta is. A hely fenntartása két szervezet vállán nyugszik. A Fogasház Kft. a vendéglátásért felel, ebből származnak a fő bevételek. A másik pedig a Kohó Kulturális és Közművelődési Egyesület, amely a rendezvényekért, koncertekért, irodalmi fesztiválokért, filmklubokért felel. Bérbe is adnak helyiségeket: Lomography bolt, bicikliüzlet és műtermek működnek, ezekből jön némi profi t. De pályáznak is olykor, eddig kétszer nyertek az Előadói Jogvédő Irodától dzsesszkoncertek szervezésére, ez a költségek töredékére volt elég.

– Az egyesület koncepciójának része, hogy lehetőleg minél sokszínűbb művészeti és társadalmi programokat mutasson be, ezeket a közönséghez minél közelebb vigye. A kortás művészet és a közönség közötti szakadékot „összehúzza”, áthidalja – fogalmaz Ongjerth. Itt működik Kárpáti Péterék egyedülálló lakásszínház projektje, amelyet egyébként a szervezők az egész házra szeretnének kiterjeszteni, hogy a Fogas konkrét színházi térként funkcionáljon olykor, előadások idején. A Demo Galéria csapata is itt dolgozik. Nemrég indították a Weird című beszélgetéssorozatot, amelynek második, a politika és a művészet viszonyát boncolgató alkalmára már a műfajhoz képest szokatlanul sokan voltak kíváncsiak, ezen kívül állandó műfajspecifi kus zenei klubjaik vannak. És lehetne sorolni még.

Bár sokan romkocsmaként könyvelik el például a Fogast, a kulturális befogadótér elnevezés helyesebb, jobban kifejezi a hely lényegét. S hogy mi a jó az ilyen független kultúrházakat működtető csoportokban? Hogy egészen eltérő érdeklődésű, ízlésű emberekből állnak, ilyenformán az általuk vitt helyek profilja is meglehetősen eltérő.

– A „romkocsma” szót valószínűleg nem az ilyen helyek üzemeltetői találták ki, talán inkább éppen egy újságíró – mondja mosolyogva Árva Csilla, a Pótkulcs tulajdonosa. – A kultúrkocsma mindenképpen jobban, a romkocsma viszont misztikusabban hangzik, nyilván ezért is terjedt el a kifejezés. A szó szoros értelmében, vagyis hogy úgynevezett romokon kocsma működik, a Pótkulcs nem sorolható ebbe a kategóriába, soha nem volt egy lebontásra váró épület. Évszázados vendéglátós, vendégfogadós múltra tekint vissza a ház, amely egykor a város szélén állt, kereskedők, kofák szálltak meg itt.

A kérdésre, hogy a vendéglátós vagy a kultúrfunkció dominál-e a Pótkulcsban, Árva Csilla azt mondja: a magyar ember – de nem csak -, ha elmegy szórakozni, fogyasztani is szeret.

A két profil ezért szerinte nem szétválasztható, szerves együttműködés áll fenn. Ezek a helyek a lassanként megszűnő, úgynevezett hagyományos kultúrházak helyébe is léptek ugyanakkor. – Mi mindenképpen egy kocsma, étterem, klub vagyunk, ahol a sör mellé kéretlenül is kultúrát adunk. Ha tetszik, ha nem – így a Pótkulcs tulajdonosa, programigaztatója, aki tizenegy éve dolgozik már a Csengery utcában található helyen. Ezzel szerinte nagyon sok mindent meg lehet változtatni az emberekben. Példaként hozza fel, hogy amikor elkezdtek a magyar népzenével komolyabban foglalkozni, azt tapasztalták, hogy kezdetben elmentek a kocsma vendégei, mert nem bírták a saját népzenéjüket elviselni. Mára viszont megváltozott a helyzet – állítja Árva. Rengeteg fiatal együttes alakult, a koncertekre pedig nagyon sokan jönnek – néha ugyanazok, akik korábban „menekültek” a népzene elől.

Veszélyben a Tűzraktér

A 2008 óta a belvárosban működő Tűzraktér Független Kulturális Központ és Alkotóház a VI. kerületi önkormányzattól bérli a helyet. A több mint 370 alkotónak helyet adó Tűzraktér sorsa veszélybe került: a kerület március 31-ig adott időt arra, hogy az üzemeltetők kiürítsék az intézményt. A tavaly Pro Urbe díjjal és az Euroregio Innovációs Díjával is kitüntetett Tűzraktérben dolgozó alkotók munkája a kiürítéssel ellehetetlenülne. A hely megmentésére március 25-én több szabadtéri helyszín bevonásával szerveződik rendezvény. Az I Love Tűzraktér című online petíciót pedig lapzártánkig 850-en írták alá. A veszteség viszont nem csak az övék volna: az egész magyar kultúra lenne szegényebb, ha bezárna a hely.