Barion Pixel
Connect with us

Kosztolányi-emlékkiállítás Budán

Hírek

Kosztolányi-emlékkiállítás Budán

Kosztolányi Dezső író, költő, újságíró születésének 125. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt a Várnegyed Galériájában. A látogató 31 fotón keresztül követheti nyomon Kosztolányi életét a kisgyermekkortól a halála előtti év nyaráig.

A terem két falán két filmcsík szalad végig, bemutatva Kosztolányi mindennapjait a Tábor utcai lakásban, például az íróasztalánál gépelve, baráti társaságban, a kertben üldögélve.

A tárlaton látható az a levél, amelyet Thomas Manntól kapott 1923-ban. A világhírű német író ebben a Néró, a véres költő című Kosztolányi-regényről értekezik, méltatva a szerző magyarságát és egyben európaiságát – magyarázta Gyurkovics Györgyi, a kiállítás kurátora. Hozzátette: Thomas Mann 1916-ban, majd 1922-ben is váltott leveleket Kosztolányi Dezsővel.

Fotográfián látható a Francia Becsületrend, amelyet 1932-ben kapott és fotók Kosztolányiról a Pesti Hírlapban abból az alkalomból, hogy telefonkapcsolat létesült Magyarország és az Egyesült Államok között. A kiállítási terem egyik sarkában egy kis enteriőr is található, egy kárpitozott ülőkére hajított csokornyakkendő, Kosztolányi jellegzetes öltözék-kiegészítő viselete.

A kiállításra 100 darab Kosztolányi-névjegyet nyomtattak a Tábor utca 12. alatti címre, a kártya hátoldalán 100 különböző idézet olvasható Kosztolányitól, és a névjegyet hazaviheti a látogató.

Az április 14-ig nyitva tartó tárlaton levetítik a Kosztolányi Dezső regényeiből készült Pacsirta és az Édes Anna című filmet is.

A Szabadkán március 29-én született író, költő, műfordító, újságíró, a Nyugat folyóirat első nemzedékének meghatározó tagja 1903-ban érkezett Budapestre. A bölcsészkarra iratkozott magyar-német szakra, majd Bécsben is tanult, és amikor visszatért, a tanulmányai bejezése helyett újságíró lett, közben írta verseit, regényeit.

1913-ban feleségül vette Harmos Ilona színésznőt, 1915-ben született meg Ádám fia. A gégerák jelei 1933-ban mutatkoztak rajta először, műtötték, Stockholmban kezelték, majd 1935-ben, halála előtt alig egy évvel Visegrádon beleszeretett Radákovich Máriába. Ennek a szerelmi fellángolásnak a gyümölcse többek között a Röpima és a Szeptemberi áhitat című vers. Kosztolányi Dezső 1936 novemberében hunyt el Budapesten.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Saját hangján idézték meg Ágai Ágnest

    By

    Halálának első évfordulóján, családja jelenlétében avatott emléktáblát Ágai Ágnes költő, műfordító tiszteletére Budapesten, egykori háza falán fia, Ágai Kis András és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az alkotóra Lutter Imre előadóművész, költő, Wiegmann...

  • Hírek

    Tisztújítás a Versmondóknál

    By

    Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület...

  • Hírek

    Emléktáblát kap Ágai Ágnes

    By

    Halálának első évfordulóján, június 27-én emléktáblát avat Ágai Ágnes költő, író, műfordító tiszteletére, egykori háza falán fia, Ágai Kis András, Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az eseményre minden megemlékezőt szeretettel...

  • Hírek

    Odaítélték a Női Szépirodalmi Díjat

    By

    Bernardine Evaristo kapja a női szerzőket elismerő brit irodalmi díjat korlátokat áttörő írói életművéért – jelentette be a Női Szépirodalmi Díj (Women's Prize for Fiction) zsűrije szerdán Londonban.

  • Hírek

    Turczi István lett a Magyar PEN Club elnöke

    By

    Turczi Istvánt választották meg öt évre a Magyar PEN Club tisztújító közgyűlésén az egyesület új elnökének. Az új elnök nyitóbeszédében megköszönte a bizalmat a jövőre 100 éves írószervezet tagjainak.

To Top