Barion Pixel
Connect with us

Kortársalogtunk Szőcs Gézával

Hírek

Kortársalogtunk Szőcs Gézával

Az Első Magyar Versszínház a Magyar Írószövetség költői szakosztályával együttműködve elindította új Open Reading sorozatát. A korábban Kortársalgó néven futó rendezvénysorozat ezentúl új helyszínen, megújult formában várja az érdeklődőket minden hónap utolsó csütörtökén a Bajza utcában.
A kedvezőtlen időjárás ellenére közel félszáz verskedvelő látogatott el az Írószövetség klubjába az idei első Kortársalgóra. 18 órától Open Reading címmel rendezett nyitott vers estet a Magyar Írószövetség Költői Szakosztálya és a Magyar Versmondók Egyesülete. Az est házigazdája Turczi István József Attila-díjas költő, a Magyar Versmondók Egyesületének irodalmi alelnöke volt. Vendége Szőcs Géza költő, és Tallián Marianne színművész volt. Az est elején Wiegmann Alfréd, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője köszöntötte az érdeklődőket, majd Fekete Kovács Kornél eMeRTon- díjas trombitaművész játékával kezdetét vette a felolvasás. Az est első részében Szőcs Géza néhány saját, közöletlen művei mellett Dorin Tudoran román kortárs költő La Vie en Rose című versét tolmácsolta, Tallián Marianne pedig Stiller Kriszta írásait interpretálta. A folytatásban az Open Reading íratlan szabályainak megfelelően a jelenlévők közül bárki felolvashatott. A közönség csaknem fele jelentkezett egy-egy vers tolmácsolására, akik között akadtak elismert költők és bátor rímfaragók is. Saját írásaiból szemezgetett többek között Gömöri György, Tóth Irén, Pálfi Ágnes, Rónai Balázs Zoltán, Csere Ágota, Hegedűs Ágota, Molnár Lamos Krisztina, Örkény Gábor, Széll Zsófia, Madár János, Marczinka Csaba, Endrődi Gábor, Tokai András, Csepcsányi Éva, Payer Imre, Hesz Tamás, Pálóczi Antal, Miklya Zsolt és is.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

  • Hírek

    Meghalt Nádasdy Ádám

    By

    „A család kérésre szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó...

  • Hírek

    „Mielőtt elrepül”

    By

    Búcsúzik Halász Judit és Bálint András felolvasószínházi estje

  • Hírek

    Buda Ferenc- emlékkonferencia

    By

    A Forrás folyóirat március 28-án emlékkonferenciát rendez Buda Ferenc költő, író, műfordító, a Magyar Versmondók Egyesülete néhai tiszteletbeli elnöke emlékére.

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

To Top