Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Komoly díjak a Versmondók vezetőinek

Komoly kitüntetésben részesült a magyar kultúra napja apropóján Pataki András rendező, aki a színházak határon átnyúló segítéséért, kapcsolatok építésért, és Turczi István költő, aki irodalomszervező munkájáért kapott elismerést.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség legrangosabb elismerését, az Aranyplakett kitüntetést vehette át Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Zentán a magyar kultúra napja alkalmából tartott délvidéki ünnepségen.

“Pataki András határokat bont le és hidakat épít színházak között. Annak, hogy fáradhatatlan munkájával még milyen közösségformáló erőket mozdít előre, csak a képzelet szab határt” – hangzott el a díjátadás előtt a Zentai Magyar Kamaraszínházban tartott központi rendezvényen. A döntés szerint Pataki András közel huszonöt éves áldozatkész szolgálatért, versmondó műhelyek, színházak, közös történelmi és kulturális örökségek színhelyein végzett munkájáért, a múlt, s ezzel együtt a jövő újraálmodásában való Kárpát-medencei szerepvállalásáért vehette át a díjat.

Képtalálat a következőre: „pataki andrás aranyplakett

– Minden elismerés jólesik az embernek. Ez a mostani azért különleges, mert egy olyan közösség fejezte ki számomra meglepő módon a háláját, amellyel több évtizedes együttműködésünk kézenfekvő és ezért nem vár díjat az ember. Az Aranyplakett nekem a szívem közepét találta meg. Oda is helyezem. Nagyon megható, hogy azért mondanak köszönetet, ami az én szívügyem – talán a legjellemzőbb tevékenységem, nevezhetjük akár küldetésnek. Jó emlék marad. Annak tükrében különösen nagyon megtisztelő, ha ránézek az eddigi díjazottak névsorára – mondta el a plakett átvétele után Pataki András.

A rangos, kimagasló Aranyplakett kitüntetésben olyan személyek/egyesületek/csoportok részesülhetnek, akik áldozatkész tevékenységükkel hozzájárultak a délvidéki és az egyetemes magyar kultúra, művészet, közművelődés gazdagításához, eddigi életpályájukkal a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarság megmaradását, nemzeti közösségünk fejlődését, értékeink gyarapodását szolgálták.

Az eseményen adták át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díját, Plakett elismerését, továbbá kihirdették a Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázat eredményeit is.

Turczi István a Magyar Kultúra Napján Pro Cultura Hungarica-díjat vehetett át “a magyar irodalom és kultúra nagyköveteként végzett több évtizedes kiemelkedő alkotói és irodalomszervezői tevékenységéért.” A két másik díjazott a bolognai Brizzi professzor és a felvidéki Szvorák Zsuzsa voltak.

Néhány nappal később, január 25-én Párizsban a Jacques Chirac korábbi elnök által 40 éve alapított Tudományok Művészetek és Irodalom Európai Akadémiája teljes jogú tagjává választotta Turczi Istvánt. A beiktató ünnepségre és a díszebédre a párizsi Luxembourg Palota szenátusi szárnyában került sor, ahol két magyar tagtársa, Balázs F. Attila és Halmosi Sándor is jelen volt.

Pataki András és Turczi István is a Magyar Versmondók Egyesületének vezetői: András az egyesület szakmai, István pedig az irodalmi alelnöke.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top