Connect with us

Költők, kulturális harc, irodalom

Hírek

Költők, kulturális harc, irodalom

Mi különbözteti meg a csasztuskát a politikai költeménytől, a brosúrát az elkötelezett művészettől? Mikor segít közös, közösségi felismerésekhez a politikai művészet, és mikor jön el az, amikortól csak az egyvéleményűeknek fenntartott akolmeleget biztosíthatja?

Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom kritikarovatának vezetője 2008 elején úgy látta, hogy a majd másfél évtizede halott Petri György életműve „süllyedni” kezdett. Sok minden, ami egykor érdekes, mert aktuális és politikailag bátor volt benne, ma már nem több történeti kuriózumnál. Egy ideig úgy tűnt, a szabadság éppen azt a lehetőséget hozta el nekünk, hogy ne figyeljünk a politikára: figyeljenek rá a politikusok, őket azért fizetjük. A művészet szóljon inkább minden időben érvényes közös dolgainkról, születésről, halálról, szerelemről. És a művészetről. Ahogy Esterházy Péter írta régen, nem kívánt gyáva lenni és nem kívánt bátor sem lenni. Író szeretett volna lenni. A szabadság mámorában mégis egyre több szerző panaszkodott arról, hogy belemászik az életébe „a politika”.

Nemrég látványosan megfordult a trend, Kemény Istvánnak az arisztokratikus Holmi folyóiratban megjelent Búcsúlevél című verse például villámgyorsan napilapok hasábjain landolt, és sorra születtek rá a válaszok jelesebbnél jelesebb költők tollából. Az események egészen egy politikai versantológiáig, az Édes hazámig vezettek, amelyből, ahogy Radnóti Sándor esztéta lapunk kérdésére megjegyzi, „fény derült arra, hogy a politikai költészet búvópatakként jelen volt korábban is, s megszületett a könnyebb műfajban Erdős Virág nagy sikere”.

A költőnő munkája visszavonhatatlanul része lett a tömegkultúrának is. Tüntetésen hangzottak el versei, Paizs Miklós, alias Sickratman zenésítette meg az egyiket, és Kollár-Klemencz Lászlóval, a Kistehén tánczenekar frontemberével is gyakran dolgozik együtt (Kollár-Klemencz Borbély Szilárd, Grecsó Krisztián, Kemény István verseihez is írt zenét). Ezekkel a versekkel kapcsolatban is felvetődött: sikerüket nem művészi értékeiknek, hanem a puszta politikai egyetértésnek, az ellenzéki szolidaritásnak köszönhetik, közönségük a politikai gesztust értékeli bennük.

Demonstrációvá változtat...
Demonstrációvá változtatta a közönség a búcsút:
a Nemzeti Színház Alföldi Róbert vezette öt évétől – június 30-án
Népszabadság – Reviczky Zsolt

A politikai költészet hagyománya

Történetileg nézve a magyar költészet erős hagyománya a politikai költészet, s történetesen a baloldali politikai költészet. Radnóti emlékeztet a Duna TV Hagyaték című magazinműsorának tavalyi adására, amelyben Raffay Ernő történész és Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának elnöke a százéves ó-reakciós recept alapján az istenes Adyt próbálta leválasztani a „véreim, magyar proletárok”, és a „valahol utat vesztettünk” Adyjától. Az esztéta szerint a magyar kultúra annyiban örököse a Kádár-féle kiegyezésnek, hogy alkujának szerkezete – viszonylagos szabadság a magánéletben cserébe a közéleti némaságért – és a politika ebből következő lebecsülése hamar újra megjelent a rendszerváltást követő csalódásban. Az új magyar költészet érdekes és jelentős visszatérése a politikához nem köthető jobb- vagy baloldalhoz, itt inkább a közügyek intézése, a honpolgári ethosz a fontos. Az, hogy a vers hangot és nyelvet ad a panasztól a felháborodásig.

Radnóti rokonszenvez Erdős Virág dalaival, sikerüknek örül. Erdős maga úgy látja, hogy a „politikai költészet” hasonló stigmaként működik, mint a „női irodalom”, ha egyszer hírbe hozzák vele az embert, attól fogva nincs menekvés. – Kezdetben elkövettem azt a hibát, hogy próbáltam kézzel-lábbal tiltakozni a számomra – ebben a megközelítésben – totálisan érdektelen és értelmezhetetlen felvetés ellen, de ezzel csak egyre mélyebbre küzdöttem magam – magyarázza. – Hiába érveltem azzal, hogy ha személyes haraggal, fájdalommal, indulattal élsz meg közösséginek, ad abszurdum politikainak címkézett problémákat, akkor ez a személyes viszony magát a megszólalást is hitelesítheti, és így a dolog már alig különbözik attól, mint ha például a privát szerelmi gyötrődéseidről írnál.

Erdős Virágot kiviszik a rendőrök
(fotó: Népszabadság – Teknős Miklós)

Kollár-Klemencz szerint nincs általában vett viszony közélet és zene között, mert nincs általában vett zene, csak konkrét zenészek és konkrét pillanatok vannak. – Én úgy éreztem, hogy bármennyire is nem nekem kéne ezzel foglalkoznom, nem tudok tovább hallgatni – szögezi le.

Ha a politika kilép a medréből

– Ezek határhelyzetek, az ideális az, ha nincs dolgunk a politizálással, én sem érzem magam jól ebben a szerepben. Nyilván nem kell reagálni minden kisebb vagy nagyobb ballépésre, a művészetnek ezekhez nincs köze. De ha a politika kilép a medréből, lépten-nyomon akadályoz, megsért vagy kiszolgáltatottá tesz nagy tömegeket, akkor éppen a művészi érzékenység hiányát mutatná, ha minderre nem figyelnénk fel, ha nem akarnánk, mondjuk úgy, összepiszkolni vele a kezünket. Önbecsapás arisztokratikus távolságtartással szemlélni, hogyan teszik tönkre az életünket, hogyan veszik el a szabadságunkat. Egyszerűen kénytelen vagyok ezzel foglalkozni, és várom azt az időt, amikor majd megint nem kell, még ha Erdős Virággal nagyon jó is együtt dolgozni, mert manapság ő mindannyiunk lelkiismerete.

Kollár nem fél attól, hogy rajongói egy részének egy idő után a zenéje helyett az állásfoglalása tetszik majd, azzal sem foglalkozik, hogy lesznek-e, akik politikai megfontolások miatt fordulnak el tőle. Szerinte ez a veszély könnyen elkerülhető. – Az a lényeg, hogy szuverén és autonóm tudjál maradni – állítja -, ne akarj se ide, se oda megfelelni, azt csináld, amit éppen akkor jónak és művészileg termékenynek gondolsz.

A világról, amelyben élünk, a helyzetről, amelynek foglyai vagyunk, némelyeknek sikerül közvetlen politikai állásfoglalás nélkül is beszámolniuk, ahogy Bereményi Géza és Cseh Tamás dalai a Kádár-korszak atmoszféráját anélkül tudták megérzékíteni, hogy a szövegek bármit is deklaráltak volna. A népzene és az akkoriban roppant népszerűvé vált táncházmozgalom is sajátos politikai jelentőségre tett szert.

A költő dolga

Az elmúlt években emlékezetes politikai költeményekkel jelentkező Térey János vagy Szálinger Balázs soha nem nyilatkozik közvetlenül aktuálpolitikai kérdésekről, úgy vélik, a költő dolga versekben és egyedül versekben mutatni meg azt, ami körülveszi. Lackfi János költő, műfordító, mint mondja, ügyel arra, hogy elkerülje műveiben a politikai állásfoglalást, de nem gondolja, hogy másoknak is így kéne tenniük. – Régóta szeretem Erdős Virág dolgait, és örültem, hogy újabban komoly hatást tudott gyakorolni a szélesebb közönségre – mondta lapunknak. – Nyilván lehet a verseinek politikai vonzereje is, de csak azért működhetnek, mert roppant ügyesen megírt darabokról van szó. Civilként, persze, én is politizálok a szó tág értelmében, szociális akciókban mindig szívesen veszek részt. Nyilván lehet veszélye a művekre nézve a politikai elköteleződésnek, de például Dante kapcsán már megtanulhattuk volna, hogy a guelfek és a ghibellinek harcában kivel szimpatizált, én viszont mindig rögtön el is felejtem. Ezt a harcot hosszú századok ideje temette be, de Danténak nem ártott, hogy állást foglalt benne.

Erdős viszont nemcsak költőként, hanem aktivistaként is részt vesz a közéletben. Tavaly novemberben a Városháza díszterméből, a Fővárosi Közgyűlésről kellett kivinniük őt a rendőröknek, mert részese volt A Város Mindenkié által szervezett teremfoglalós tiltakozásnak (a közgyűlés ekkor döntötte el, hogy a hajléktalanok mely fővárosi kezelésű közterületeken nem tartózkodhatnak „életvitelszerűen”).

Azt mondja: – Jó lenne megfejteni, hogy az embereket miért hozza ezerszer inkább lázba minden, amire a politikának akár csak az árnyéka is rávetül, szemben például a szűziesen szépnek, ergo politikamentesnek elgondolt irodalommal. Nyilván arra vagyunk trenírozva, hogy a szépirodalomnak nem lehet olyan elementáris üzenete számunkra, mint például a munkaerő-piaci mutatók alakulásának. Pedig a költészet alapból épp olyan brutális és megveszekedett ambíciókkal indul, mint a legelvetemültebb politikai párt. A rilkei „Változtasd meg élted” például, ha úgy vesszük, meglehetősen radikálisnak mondható programpont.

Teátrális gesztusok

A kiújuló kultúrharc nem csak az irodalomra koncentrál. Eddig leglátványosabban talán a színházi szférát vette blokád alá. Először a független színházaknak garantált állami támogatás törvényben meghatározott kötelező mértéke került veszélybe, aztán a kőszínházak és főleg vezetőik személye körül dúltak politikai viharok. Ezzel párhuzamosan megerősödtek az aktualizáló késztetések a magyar színpadon. Pintér Béla groteszkül politikus darabjai is más fénytörésbe kerülnek ebben a helyzetben, a Kréta-kör is igyekszik közvetlenül reflektálni – akár színház-pedagógiai jelleggel – a magyar valóság legkülönbözőbb szegmenseire. Alföldi Róbert esetében nemcsak a saját rendezéseit, hanem a Nemzeti Színház egészét lengte be az aktuálpolitika atmoszférája. Voltak, akik azzal vádolták őt, hogy kihasználja a Nemzeti körüli politikai „felhajtást” a színház népszerűségének növelésére, és éles viták alakultak ki a Mephisto színpadra vitelekor arról, hogy a címszereplőben az őt váltó Vidnyánszky Attila alakmását kell-e látnunk.

Maga Alföldi is arról panaszkodott egy, a bécsi Burgtheater 125 éves fennállásának alkalmából rendezett konferencián, hogy „nem tudok a szerelemről előadást csinálni, mert csak és kizárólag, szinte már hisztérikusan csak és kizárólag arról tudok beszélni, hogy mi történik az országomban… Nem vagyok szabad. Elvesztettem a szabadságomat, ha bármilyen ideológia veszi át – akár kimondva, akár kimondatlanul – a valódi emberi közlés helyét a színházban, ott nagy baj van”.

Radnóti Sándor nem látja ilyen sötéten a helyzetet, szerinte a színház lényegéhez tartozik az alkalmiság, az aktualitás. – A színház aznapi művészet, ebben van fenségessége és alantassága – mondja az esztéta. – Az aktuálpolitikussá változtatott, vagy önkéntelenül azzá változott közeg olykor hatalmas színházi pillanatokat teremt, ahogy ezt Major 1956-os III. Richárdja vagy az ’56 tabuját megtörő kaposvári Marat/Sade a magyar színháztörténetből tanúsíthatja. Ne bánja Alföldi Róbert, ha neki is voltak ilyen pillanatai.

(A cikk eredeti változata a 2014.01.08-i Népszabadságban olvasható.)

Ha már szó esett a Duna TV Hagyaték című műsoráról, annak ominózus adása is idekívánkozik. Parti Nagy Lajos: Költőzsenik című írásában a Vasárnapi Hírek hasábjain osztotta meg véleményét, kritikáját az Ady Endrét és József Attilát a szabadelvűség vagy épp a kommunizmus miatt bíráló Mezey Katalinról és Raffay Ernőről. Íme.

Véletlenül az év első hétköznapján nézem meg a YouTube-on a Duna tévé Hagyaték című sorozatának József Attiláról és Adyról szóló, 2013-as keltezésű darabját. A Zsenik vakvágányon című 26 perces oktatófilm a múlt leagitkázásáról szól az einstandolt jelen jól teljesítő rögtalaján.

Az ememoid kultúrharc jellegzetes darabja, kicsit továbbszókimondva megállná a helyét a kurucinfón is. Ajánlani nem ajánlom, de tanulságos rákeresni. Persze mondhatnám azt is, így van rendjén, versenyezzenek a különféle értelmezések, ízlések, virágozzék minden virág – csakhogy ahhoz kéne egy plurális, szabad kert, egy demokratikus ország alázatos, okos kertészekkel, akiknek momentán nyomuk se látszik. Züllött és züllögető, önelégült virágkufárok országolnak, s riogatnak rezsikaszára-kapára.

Ehhez képest ez a dolgozat semmi, hevült agitka, idiótaság. Készítői természetesen nem idióták, bár a narrátorszöveg írójáról ezt nem merném biztosan állítani. De nem az a két közreműködő, Dr. Raffay Ernő történész és Mezey Katalin, aki a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozata elnökeként van jelen.

A filmet figyelemreméltóvá a kilógó lóláb, a baljós kontextus teszi, az, hogy az akadémiai rangra felfuvalkodó MMA az ilyen elnöki szerepvállalásokkal egyre tudatosabban és erőszakosabban jelöli ki a nemzeti kánon, a NER-miheztartás kereteit. Pénze, fegyvere, sokasodó paripája megvan hozzá, nem lepődnék meg, ha ősztől ez lenne a kötelező irodalomtankönyvek (mind a kettő) főszólama is, ha tán nem is ezzel az inasiskolai egyszerűséggel.

Röviden: itt volt ez a két magyar költőzseni, akiket a saját fajtájuk nem támogatott, ezért sajnos amazok, az önjelölt forradalmárok mellé álltak, akik messze vezették őket a gyökereiktől, saját népüktől.

Adynak a pezsgőmámoros éjszakák s léha nők miatt nem volt pénze, ráadásul a küldetéstudatához nem volt küldetése sem. Ezt újdonsült szélsőliberális barátaitól a Hatvany Deutschoktól, meg a Galilei kör szélsőbalos fanatikusaitól (fotó: Korvin Ottó és Rákosi Mátyás) megkapta. Ám a tuggyukkik támogatásának ára volt, cserébe a tollát és a lelkét kérték. Ő pedig fékeveszett dühvel rontott neki mindennek, ami ezer esztendőn keresztül összetartotta az országot.

Raffay történész elbeszéli, hogy Ady korának támadhatatlanul legzüllöttebb és legerkölcstelenebb embere és férfija volt, nikotin, veronál, öt liter bor, horribile dictu Párizsban Léda, itthon meg Léda húga volt a szeretője. Egy háromszoros vérbajosnak! Viszont az istenes versei miatt a világirodalom egyik legnagyobb költője. Mezey Katalin elnök hozzáfűzi, hogy szegény Ady már várta, mikor írhat a többszörös honorárium miatt május elsejei verset a Népszavának. A vörös csillagról, mint az a gúnyos versbejátszásból megtudható. Mikor Tiszát, a nagy ellenséget meggyilkolták, folytatja a narrátor, Ady zokogva gyászolta, de késő volt, a két egymást halálra maró óriás holtteste körül már gyülekeztek a hatalomvágyó törpék…

Adynak pénze nem volt, József Attilának barátja. A kis Attila a cselédszobában lakott, miközben sógora, Makai Ödön a kommunistagyanús ügyvéd megbecsült vendégként bújtatta Rákosit. Az alacsony képességű megszállottakkal teli szélsőbaloldal hamar felfigyelt és lecsapott rá. Ő pedig mindent megtett, hogy új barátai elvtársuknak is elfogadják. Ezzel együtt népéért, nemzetéért mélységes felelősséget érző magyar ember is volt. Ennek bizonyítékaként a Hazámból idéz a film, mondván ilyen verset hithű kommunista nem írhat, a proletárnak nincs hazája. Ki is tagadták az inkvizítorok a pártból, ami felőrölte amúgy is labilis idegrendszerét.

Mezey elnök asszonytól ennek kapcsán megtudjuk, hogy fiatalon megélte hazája szétdarabolását, sőt a „Nem, nem, soha”, a sokszor idézett szlogen az ő 17 éves kori versének refrénje, amit mindig elhallgattak, máig nem szerepel a tananyagban, de ha szerepelne, biztos elítélnék. Hogy kik? Hát, az a nézőre van bízva, ezek után ki lehet találni.

Volt tehát két derék magyar gyerek, gondolattalan bábok költőzseni létükre, kiket a Hatvany Deutsch-Makai Ödön-Rákosi Mátyás háromszög szélsőtörpéi szabályosan megrontottak, felismervén, hogy azt hordozzák magukban, ami az ő köreikben a leginkább hiányzik, az igazi tiszta őstehetséget. Gátlástalanul felhasználták életművükből, ami az ő eszméiket látszott igazolni, s ami még nagyobb bűn, elhazudták azt, ami kilógott a gondosan felépített képből.

Hogy mitől zsenik, ha ilyen toprongy, akarattalan kis hülyék voltak?

Hát mert egész új világokat teremtettek magyar szóból, magyar lélekből. Erről, a zseniségről több szó nem esik, könyvlapok suhognak, lángok lobognak, füst száll, pompőz, naciogejl zene szól egy állami temetés modorában.

Mezey Katalin az MMA részéről még megjegyzi, nagy feladatai volnának a mai autonóm szellemi embereknek, hogy azt a pusztítást, amit a szocialista-kommunista cenzúra okozott, jóvátegyék. Végül a narrátor, némileg váratlanul, a film betűjével és szellemével igen sajátos viszonyban álló, ha úgy tetszik, vércinikus felismerésre jut: Ady és József Attila csak akkor lehet ismét igazán a miénk, ha megtanuljuk őszintén tisztelni, nem felhasználni, büszkén vállalni és nem kisajátítani örökségüket.

Nem szakad le a plafon, az alacsony magyar ég, szép év lesz, aki búék, aki nem.

(forrás: Vasárnapi Hírek)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Izgalmas Caramel-dalokkal jön a MESTERKÓD

    By

    Tíz vadonatúj slágerrel mutatkozik be Molnár Ferenc Caramel a Mesterkód című romantikus musicalben december 3-án, szombaton este a Budapest Arénában. A produkció teljes zenei anyaga elérhetővé vált ma Caramel YouTube csatornáján.

  • Hírek

    Bertók László Költészeti Díj

    By

    Második alkalommal ítélte oda a kuratórium a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat, ezúttal Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító eddigi életpályáját elismerve. Tóth Krisztina költőként az elmúlt három évtized magyar irodalmának élvonalába tartozik, nyolc...

  • Hírek

    Átadták a 2022. évi Radnóti-díjakat

    By

    Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház igazgatója és Tóth Benedek Ernő Bujtor István-díjas versmondó kapta idén a Radnóti-díjat, amit a Magyar Versmondók Egyesülete a XVII. Radnóti Biennálén, ünnepélyes keretek...

  • Hírek

    Újra színpadon az ország legjobb versmondói

    By

    A pandémia miatti kényszerpihenő után, négy éves kihagyással, november első hétvégéjén a Győri Nemzeti Színházban rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét, azon belül a XXVII. Radnóti Miklós Vers- És...

  • Hírek

    Átadták a Szépírók Társasága idei díjait

    By

    2022. október 29-én, szombaton este adták át a Szépírók Társasága idei díjait. Szépirodalom kategóriában Ladik Katalin, értekező próza kategóriában Havasréti József kapta a Szépíró-díjat, a Junior Szépíró-díjat Láng Orsolya nyerte el, irodalomszervezői...

To Top