Barion Pixel
Connect with us

Radnóti Miklós emlékezete

Hírek

Radnóti Miklós emlékezete

A zsidó-keresztény párbeszéd napja alkalmából a Vatikáni Rádió felkérte Kántor Pétert, a Magyar Köztársaság Babérkoszorú-díjas, József Attila-díjas és Radnóti Életmű-díjas költőjét, hogy méltassa Radnóti Miklós költészetét.

Senki nem írt olyan gyönyörű himnuszt a békéről, mint Radnóti Miklós. Olyan idilli képeket, mint ő, a hazáról, az otthonról, a hitvesről, a békés hétköznapokról senki nem festett. Pedig két háború közt csak pillanatokra élte meg a békét, hiszen egész költészete közvetlenül a háború hideg előszelében és véres ege alatt született! De hát éppen ezért írt himnuszt a békéről, éppen ezért festette képzelete olyan idilli-szépre az otthoni tájat. ‘Csak ami nincs, annak van bokra, // csak ami lesz, az a virág’ – tudjuk a nálánál mindössze négy évvel idősebb zseniális kortársa, az ugyancsak tragikus sorsú József Attila verséből.

Radnótinak mindössze ha jó másfél évtized adatott meg az írásra. Első kötete 1930-ban jelent meg Pogány köszöntő címmel, és nem sokkal később, 1936-ban már Járkálj csak, halálraítélt címmel jelenik meg ötödik verseskötete. Micsoda cím! És micsoda verstermés! Mintha érezné: sietnie kell. Egyfolytában a halál közelségében ír. Egyfolytában a halálra készül. A halálra és a békére, a háború utánra. Egyszerre mindkettőre. Még megjelenik életében a Meredek út 1938-ban, és aztán már csak a posztumusz kötet, a Tajtékos ég, 1946-ban.

Amíg él, tele van balsejtelemmel, és tele van alkotásvággyal. 1944-ben a bori lágerben túlélőnek látja magát, de 1938-ban, az Első Eclogában így ír:

„Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, – várja, de addig is új levelet hajt.”

És valóban, jönnek egymás után, szinte naplószerűen sorjázva az idill és az egyre sötétebb, egyre rémületesebb valóság képei a versekben. És köztük néha egy-egy axiómaszerű megfogalmazás, mely mintha örök időktől létezne, melyet mintha a törvény táblájáról olvasott volna le a szája. „Szabad szerettem volna lenni mindig // s őrök kísértek végig az uton.” – írja a Negyedik Eclogában, 1943. március 15-én.

Aztán még megírja a Nem tudhatom…-ot, ezt a forró szerelmes vallomást a hazához, két munkaszolgálatos behívó között, aztán pedig már a szögesdróttal beszegett lágerban tapogat sort sor alá.

Nem tudok elképzelni olyan huszadik századi magyar versantológiát, ami a század meghatározó verseit tartalmazza, és amiből a Hetedik Ecloga és az A la Recherche… kimaradhatna. Radnóti nélkül csonka lenne a huszadik századi magyar költészet, ez egészen biztos.

És mégis megtörténhetik, meg is történt tavaly novemberben, hogy egy újnáci csoport ‘a hagyomány jegyében’ könyveket égetett, nekik nem tetsző szerzők könyveit, köztük Radnóti Miklós verseit is. Nem dőlt össze a világ, hiszen csak egy kis szélsőséges csoportocska produkálta magát, manapság ilyesmi másutt is előfordulhat. De elég sok ilyen kis csoportocska van nálunk, és a magyar parlamentben, mint tudjuk, biztos helye van a több mint tíz százalékot szerzett szélsőséges jobboldali pártnak. Úgyhogy talán nem kéne legyinteni erre a kis könyvégetésre mégse. Radnóti egyébként a maga módján már válaszolt nekik, a könyvégetőknek, régen. Például a Himnusz a békéről záró szakaszaival:

„Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrű illatában
fáján akad a hullni kész dió!

s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak

száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett majd surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

 

Halálának 70. évében, Radnóti Miklósról szóló megemlékezésünket utolsó versével, a negyedik Razglednicával zárjuk, amelynek sorait soha nem lehet szívünkből, lelkiismeretünkből kiégetni:

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, –
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. –
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.


(forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

  • Hírek

    Elhunyt Czakó Gábor, a nemzet művésze

    By

    Családja jelentette be, hogy szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg Czakó Gábor. 82 éves volt.

  • Hírek

    Átadták az idei Balassi Bálint-emlékkardot

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve huszonnyolcadik alkalommal adták át a magyar alapítású nemzetközi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot, melyet idén Fekete Vince költő és Abdallah Abdel-Ati Abdel-Szalam Mohamed...

To Top