Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kazinczy nyomában

A nagy nyelvújító születésének 250. évfordulóját ünnepli az ország. A Tövisek és virágok Kazinczy nyomában” címmel szervezett vers- és prózamondó versenyre december 7-ig lehet még jelentkezni. A megmérettetés nívóját tovább emeli, hogy a Miskolci Nemzeti Színház két művésze, Molnár Anna és Lukács Gábor is erősíti a zsűrit és velük szemlézik Jónás Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola kulturális programigazgatója. Mindannyian az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület elnökségének tagjai.

Ünnepélyes keretek között, Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján nyitották meg a Magyar Nyelv Múzeuma állandó kiállításának második egységét, az úgynevezett Akadémia Termet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalomban. A hajdani gyümölcsöskert helyén tavaly nyitotta meg kapuit a Magyar Nyelv Múzeuma, amelyben három kiállítótér, könyvesház, száz személyes, a legmodernebb technikával felszerelt előadóterem és egy kisebb szemináriumi helyiség várja az érdeklődőket.

Az Akadémiai Teremnek keresztelt elegáns tanácskozó helyet a nagy irodalmár álmodta meg bő százhetven évvel ezelőtt, amikor részt vett a Magyar Tudományos Akadémia előkészítésében. A Nyelv Múzeuma építésze találta meg Kazinczy egyik régi rajzát, amely a magyar tudós társaság „kerekasztalát” ábrázolta, s ennek alapján tervezte meg a konferenciatermet.

A kívülről bástyaszerű, ovális épületrészben középen egy nagy asztal áll, körülötte huszonnyolc székkel, rajta apró obeliszkekkel, amelyekre mind egy-egy név került: így állítanak emléket az egykori Tudós Társaságnak, Teleki József elnöknek és a huszonhét tagnak. A falon két nagy méretű – Széchenyi Istvánt és Hébét, az ifjúság és a tudás istennőjét, az Akadémia jelképét ábrázoló – festmény szerepel. Mellettük huszonegy magyar író és költő képe, köztük Zrínyi Miklós, Kazinczy Ferenc és Illyés Gyula arcképe található, kiegészítve a magyar nyelvről szóló idézeteikkel, vallomásaikkal. Az Akadémiai Terem tanácskozásoknak és időszaki kiállításoknak ad majd helyet.

A neves jubileumra a Magyar Nemzeti Bank is készült. Egy 50 ezer forint névértékű arany, valamint egy 3 ezer forint névértékű ezüst emlékérmét bocsátott ki Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján. Az arany emlékérmét Szöllőssy Enikő tervezte. Előlapján a széphalmi Kazinczy Emlékcsarnok klasszicista épülete, hátlapján Kazinczy portréja és aláírása látható. Az ezüst érme Soltra E. Tamás tervei alapján készült. Előlapján zsinórhurokkal átkötött papírtekercs és lúdtoll, hátlapján Kazinczy portréja található.

Kazinczy emlékét mi sem ápolhatja jobban, mint a nyelv gondozása, melyre tökéletes alkalom a Magyar Versmondók Egyesülete és az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület által „Tövisek és virágok Kazinczy nyomában” címmel szervezett vers- és prózamondó verseny, melyre 2009. december 12-én, szombaton kerül sor.

A találkozókra, versenyre jelentkezhet minden irodalmat kedvelő, az előadóművészet iránt érdeklődő, magyar nyelvet beszélő, Magyarországon és a határon túl élő személy. Különös tekintettel számítanak a szervezők a magyarországi és a határon túli középiskolások és felsőfokú intézményekben tanuló diákokra, hiszen a verseny egyik kiemelt célja, hogy a mai fiatal nemzedék fedezze fel Kazinczyt, és a maga nyelvé és értékrendszerén értékelje munkásságát.

Versmondó verseny:
Várják a verskedvelő fiatalokat, hogy Kazinczy Ferenc által írt versekkel, vagy prózákkal vegyenek részt a nemes vetélkedésben.
Az előadás időtartama nem haladhatja meg a 3 percet.

Blattoló:
A kiváló előadóművészeti képességekkel rendelkezők és a gyakorlott versenyzők számára úgynevezett blattoló külön versenyt is rendeznek, amely a rögtönzésre és a gyorsaságra épül – a helyszínen kapott szöveget kell értelmezve felolvasniuk.

A verseny díjazása mindkét kategóriában:
Első helyezett: 15 000 Ft értékű jutalom
Második helyezett: 10 000 Ft értékű jutalom
Harmadik helyezett : 5 000 Ft értékű könyvcsomag

Várják azokat a verseket szerető barátokat is, akik nem szeretnének „versenyezni”, de egy baráti találkozó keretében szívesen találkoznak és beszélgetnek az irodalomról, a költészetről és a nyelvről.

A verseny és a találkozó helyszíne:
Uni-Hotel Diákotthon, Miskolc-egyetemváros
Jelentkezési határidő: 2009. december 7.
A versenyre a verseny megnevezése, a jelentkező neve, életkora, lakcíme, e-mail címe és telefonszáma mellett a választott mű címe megjelölésével lehetséges.

Jelentkezés:
a versmondok.miskolc@gmail.com e-mail címen,
és levélben az alábbi címen:
Káelné Kovács Rita
Uni-Hotel Diákotthon
3515 Miskolc-egyetemváros
Bővebb információ: a fenti e-mail címen.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top