Barion Pixel
Connect with us

Kazinczy-érmek

Hírek

Kazinczy-érmek

Kazinczy-érmet kaptak a Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjén nyújtott teljesítményükért az anyanyelvet legszebben beszélő középiskolások vasárnap Győrött.

A határon belülről 120 gimnáziumi és szakképzőiskolai diák, a határon túlról – Kárpátaljáról, a Vajdaságból, Erdélyből és a Felvidékről – 27 tanuló vetélkedett a hétvégén. A kitüntető érmet 35-en nyerték el.

A hangképzéssel már nincs gond, a versenyzők kiejtésében, előadásában egyre inkább a természetes hanghordozás lesz úrrá – foglalta össze a verseny tapasztalatait Szathmári István egyetemi tanár, a bírálóbizottság elnöke a díjátadó ünnepségen.

A professzor dicsérte a szabadon választott szövegek változatosságát, tartalmas voltát. Egyetlen negatívumként említette meg, hogy többen még mindig nem tudják érzékeltetni előadásukban bizonyos írásjelek, köztük a pontosvessző, a gondolatjel, a kettőspont meglétét.

A Rába-parti város 46. alkalommal adott otthont a nemes vetélkedésnek, amelyet az anyanyelv ápolásáért munkálkodó Péchy Blanka színművész kezdeményezett, és amely elnevezésében Kazinczy Ferenc író-nyelvújítónak állít emléket.

A verseny díjkiosztóját a Kazinczy-díj és a Péchy Blanka-díj átadásával kötötték össze. Az anyanyelv ápolása terén kifejtett több évtizedes eredményes munkássága elismeréseként Kazinczy-díjat kapott Deme László nyelvészprofesszor, Kovács László, a szlovákiai Somorja Madách Gimnáziumának nyugalmazott igazgatója, továbbá Misztrik Lászlóné, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanára, Novák Jánosné, a mikóházi Lőrincze Lajos Általános Iskola igazgatója és Szakács Béla, a budapesti Ganz Ábrahám Szakképző Iskola nyugalmazott tanára.
Az anyanyelvi mozgalom támogatásáért Péchy Blanka-díjban részesült Baranyi Magdolna, a nagykanizsai Thúry György Szakközépiskola tanára és Takács Pálné, a borjádi általános iskola tanítója.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

  • Hírek

    Meghalt Czigány György

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 6-án elhunyt Czigány György (1931–2026) költő, író, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető.

To Top